nlc.hu
Család

Házasság első. látására Petra és Andris kapcsolata

“Taszító vagy számomra!” – megalázó mondatok a Házasság első látásra műsorban.

Amikor azt hittük, hogy már mindent láttunk a tévében, akkor jön ez a cirkusz. Kedvességnek pedig nyoma sincs!
Házasság első látásra

Nem súrlódásoktól mentes Andris és Petra házassága a Házasság első látásra szériában. Az ara azt gondolta, meglepi néhány aprósággal a férjét, akinek viszont kicsit sem tetszettek az asszonykája húzásai. 

A sokak által kritizált Petra úgy látja, sokkal rosszabb helyzetben van, mivel neki kellett beköltöznie a férfi lakásába, amin semmit sem változtathat.

Legutóbb azon borult ki Andris, hogy a neje matricákkal ragasztotta tele a mosdót. A feliratok pedig mind arra emlékeztették a férfit, hogy hajtsa le maga után az ülőkét. 

Ezt követően Andris még azt is részletezte, hogy “taszító személyiség volt számára Petra”, és ha lehetősége lett volna rá, már az esküvőn átült volna ahhoz az asztalhoz, ahol a barátai voltak. “Én nem akartam kedves lenni vele!” – fakadt ki Andris, akinek szavain nemcsak a felesége, de a többi játékos is kibukott.

Hát ilyen ez a majdnem szerelem….

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top