nlc.hu
Család

Beteges: szexért cserébe engedett volna szökni egy kislányt egy javítóintézet nevelője

Magyar Péter tette közzé a gyermekotthonban történt szexuális visszaélésről szóló ombudsmani jelentést.

A NER-ből kiiratkozott Magyar Péter új posztja egy, a birtokába került ombudsmani jelentés tartalmát ismerteti. E szerint „az egyik speciális gyermekotthonban 2023 áprilisában (az ombudsmani jelentés alapján az eset 2023. március 20. előtt történt – a szerk.) az egyik gyermekfelügyelő, aki éjszakára volt beosztva, megegyezett egy 15 éves növendékkel, hogy segít neki megszökni (!) az otthonból, ha cserében a gyermekkel szexuális kapcsolatba léphet.”

Az ombudsman által írtak tanúsága szerint a szexuális kapcsolat létre jött, a beígért szöktetés viszont meghiúsult, ugyanis éjszaka nem sikerült kinyitniuk az otthon kertjének kapuját.

„A növendék másnap elmondta a csoportvezető nevelőjének,

mi történt, ő pedig szólt a felettesének. Ezután az otthonvezető vette fel a növendékkel a jegyzőkönyvet, amelyben a növendék elmondta, hogy a gyermekfelügyelő szexuális kapcsolatba lépett vele, a szökéshez nyújtott segítségért cserében.

 

Ezt követően a vezetőség úgy döntött, hogy nem tesz az ügyben feljelentést – az intézmény egy korábbi munkatársa szerint azért, mert a feljelentést követő vizsgálat rossz fényt vetett volna az intézményre és a vezetőségre -, hanem megállapodott a gyermekfelügyelővel, hogy

próbaidő alatti azonnali felmondással távozik

az intézményből. Az érintett gyermekfelügyelőt nem az intézmény, hanem a növendék gyámja jelentette fel 4 hónappal később, augusztusban, miután a növendéktől egy más üggyel kapcsolatban tudomására jutott az eset. „Csak a véletlenek összjátékán múlt, hogy a feljelentésre végül sor került, ha az intézményi gyakorlaton múlik, elkerülhető lett volna a felelősségre vonás. Mert a gyakorlat, mint oly sokszor, itt is az eltussolás volt.”

A hvg az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos hivatalának honlapján  megtalálta a Magyar által hivatkozott bűncselekményről készült 2023-as ombudsmani jelentést. Ennek alapján a szexuális bűncselekmény Budapesten, az állami fenntartású Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon intézményben történt meg. Az emelt biztonsági fokozatú

Beteges: szexért cserébe engedett volna szökni egy kislányt egy javítóintézet nevelője

intézet kerítésén szögesdrót fut végig.

A jelentés szerint a lány a gyermekotthon vezetőjének, egy nevelőnek és négy hónappal később a gyermekvédelmi gyámjának is elmondta, hogy “a gyermekfelügyelő szexuális kapcsolatba lépett vele”, amibe állítása szerint önként ment bele. A gyerek vallomásáról jegyzőkönyv született, az elkövető nevelő tagadott, de végül közös megegyezéssel távozott. Az ombudsmani jelentés szerint a gyermekjogi képviselő 2023 március 20-i látogatása során, az igazgatótól értesült az esetről.

A 15 éves lány az esetről a gyermekvédelmi gyámjának 2023 augusztus 16-án, egy, a szökését követő jegyzőkönyv felvételekor számolt be. A gyerekvédelmi gyám a jegyzőkönyv felvételét követően feljelentést tett a gyermekfelügyelő ellen. 

Kozma Ákos ombudsmani jelentése ezzel zárul: „javaslom

a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon igazgatójának, hogy amennyiben arról értesül, hogy egy szakdolgozó szexuális kapcsolatot létesített a gondjaira bízott gyermekkel, a szakdolgozó munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetésével egyidejűleg intézkedjen a büntetőfeljelentés megtételéről is.”

Magyar Péter bejegyzése szerint

„Bicske csak a jéghegy csúcsa. A gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések a legtöbb esetben az intézmények falai között maradnak. Az esetek valós számát felbecsülni sem lehet. És amíg hagyjuk, ez így is marad.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top