Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóra kislánya, Kamilla áprilisban lesz két éves. Amióta világra jött, Dóri rendszeresen mesél az anyaságról. Mindezt filter nélkül teszi, ugyanis őszintén felvállalja, ő sem tökéletes anya és igenis sokszor küzd nehézségekkel. Korábban azt is elárulta, nem szerette a várandósságot.
Mindez nem jelenti azt, hogy Kamilla ne lenne a szülők szeme fénye. Most ismét Instagramon osztott meg pár gondolatot, egy 24 óráig elérhető kérdezz-felelek játék során. Az anyuka egyik követője arra volt kíváncsi, miként kezeli lánya hisztijét, amire őszinte választ adott.
„Senkivel sem könnyű. Mindegy, hogy gyerek vagy felnőtt, a különbség annyi, hogy a felnőtteket ott tudod hagyni, hogy hisztizzenek egyedül – kezdte Dóri, majd kitért lányára is. – Próbálok az adott szituációkban magamból kiindulni. Ha én lennék icipici és védtelen, mi nyugtatna meg a legjobban az adott helyzetben? Én azért vagyok, hogy segítsek neki és tanítsak olyan eszközöket, technikát, amiket elő tud venni, amikor már egyedül kell megbirkóznia az akadályokkal. Nem szállok be a drámába, türelmesen megvárom, hogy lenyugodjon és szeretettel, türelemmel fordulok felé.”
Dóri hozzátette, pontosan tisztában van azzal, lánya nem direkt szeretné felidegesíteni, hanem a saját érzelmeivel küzd.