Ferrari van, időpont nincs – Kaáli professzor nyílt levelet írt az állami lombikprogram felelősének

Vad Rózsa | 2024. Május 22.
A magánintézmények 2019-es államosításakor az évente születő 1800-2000 lombikbaba helyett 4500-at ígértek.

Kaáli Nagy Géza az Egyesült Államokban praktizált szülészorvosként, majd 1992-ben megalapította az asszisztált reprodukcióval foglalkozó első hazai Kaáli Intézetet, ahol mesterséges megtermékenyítéssel segítették a meddő nők gyerekvállalását. Az országos hálózattá vált Kaáli Intézetekben több, mint 25.000 gyermek fogant.

Kaáli professzor értetlenül áll azelőtt,

hogy a korlátlan, bőkezű lombik program finanszírozás mellett, négy és fél év alatt sem duplázták meg a kezelések és a megszületett gyermekek számát.

Szülessen meg minden kívánt gyermek! Ezt a nemes és hangzatos küldetést a honlapodon olvastam. Közben olyan történelmi mélypontra zuhant hazánk demográfiai statisztikája, hogy napjainkban valóban minden egyes gyermek megszületése rendkívüli jelentőséggel bír. Ezért kereslek fel ismét nyílt levélben, mint a kormány „Főlombikosát”

– kezdi Vesztergom Dórának, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóság igazgatójának írt nyílt levelét Kaáli. A professzor felidézi Vesztergom korábbi nyilatkozatát, amely szerint az állam a meddőségi szektor fejlesztésével az asszisztált reprodukciós kezelésekből származó gyermekek számát évi 1800-2000-ről 4500-ra emelné.

 

Kaáli emlékeztet, hogy ő már 2017-ben felvetette

a miniszterelnöknek; csak azzal, ha eltörölnék a gyermekek ezreinek megszületését akadályozó teljesítmény volumen korlátot, az évenkénti 2.000-ről 3.500-ra emelné a lombikbébi módszerrel született gyermekek számát – az OEP elemzése szerint. Ha a javasolt intézkedéseket már akkor bevezették volna, ma 10.000 gyermekkel több élne hazánkban – írja a prof.

A magánintézetek állami tulajdonba vétele után,

2019 decemberében megkezdődött a lombikbébi kezelések teljes körű finanszírozása. Kaáli nem érti, hogy a korlátlan, bőkezű finanszírozás mellett, négy és fél év alatt, miért nem duplázták meg a kezelések és a megszületett gyermekek számát.

„A kért feltételeket a kormány teljesítette, a lombikbébi kezelések mégsem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ott vagyunk, ahol az állami monopolhelyzet előtt voltunk, csak most a “meddőségi szektor fejlesztés” a magyarázat arra, hogy miért nem született meg több ezer vágyott gyermek, szöges ellentétben a kormány nemzetstratégiai elvárásaival”

– írta.

Kaáli professzor szerint

·        a magánintézetek állami tulajdonba vételekor legalább 4-5 új, nagy kapacitású intézetet kellett volna létrehozni.

·        a meglévő centrumok személyi állományát és műszerezettségét is azonnal bővíteni kellett volna

·        nagyon fontos lett volna az utánpótlás nevelés.

Kaáli professzor a betegek panaszait is idézte, többek szerint az állami intézetek túlzsúfoltsága miatt nem születik meg minden vágyott lombikbébi.

Goromba recepciósok. Időpont nincs. Osztrák rendszámú Ferrari van. Nagykép van. Személyes megkeresésre sincs időpont. 2 év után megkérdeztem recepción kit kell lefizetni vagy megölni időpontért. Kék halál…. lefagytak. Átmentem Pozsonyba… Iscare… 4 nap múlva az első telefon után volt időpont!!!

„LEHETETLEN fölhívni őket! Hónapok alatt 2x sikerült akkor azt mondták már nincs időpont. 08:01-kor! ma végre fölvették 08:00-kor de azt mondta hívjam később mert nincs bent a kolléganő aki időpontot ad és letette! 168 x hívtam őket csak ma!!! A hónapok alatt több ezerszer!

Kiábrándító! Ezért fizetem a TB-t!”

„Kedves Dóra! Minél későbbre halasztjátok a széleskörű kapacitás bővítést, annál több meg nem született gyermekkel kell számolni. Ez annak idején számomra lelkiismereti és Hippokratészi Eskü kérdése is volt” – zárja az MTI-OS által közzétett nyílt levelét Kaáli Nagy Géza.

Exit mobile version