Meghan Markle kivágott ruhákban haknizta végig Nigériát, be is szólt neki az ottani first lady

F. B. | 2024. Május 31.

Ahogy már korábban írtunk róla, Meghan Markle és Harry herceg Nigériába tett látogatást, ahol megtekintettek egy röplabda meccset, valamint katonai kórházakat és jótékonysági szervezeteket is meglátogattak, illetve sebesült katonákkal és a családtagjaikkal találkoztak.

Meghan Markle (Fotó: Northfoto)

Az utazásuk azonban már nem indult zökkenőmentesen, ugyanis bár nem volt messze a brit királyi családtól amikor átszálltak Londonban, mégsem látogatták meg a beteg hercegnét és a szintúgy rákos megbetegedésben szenvedő királyt. (Károly király egyébként a sok hivatásos elfoglaltságára hivatkozva mondta le a fiával való találkozás lehetőségét, Vilmos pedig igazolt hiányzó volt, ugyanis épp kitüntetéseket adott át Windsorban.)

Csípős kritikát kapott

Nem ez volt azonban az egyetlen érdekesség az utazásuk kapcsán, ország first ladyje, Oluremi Tinubu szenátor ugyanis nem rejtette véka alá véleményét Meghanról. A hercegné ugyanis rendkívül lenge, nem sokat takaró ruhákban parádézott Nigériában, miközben büszkén hirdette, hogy a DNS-tesztek alapján 43%-ban nigériai felmenőkkel rendelkezik. 

Az elnök feleségének azonban nem nyerte el a tetszését Meghan ˝bevágódási kísérlete˝, ugyanis kifejtette, hogy hazájukra nem az az öltözködési stílus jellemző, amelyet Harry herceg felesége képvisel. 

Mi nem tartunk «Met-gálákat» otthon. Bár a meztelenség bárhol felütheti a fejét, nálunk a férfiak is jól fel vannak öltözve. Szóval tennünk kell valamit ez ellen a meztelenkedés ellen, mondjuk meg neki, hogy mi nem fogadjuk ezt el a kultúránkban, ez nem szép, egyáltalán nem szép

– jelentette ki. 

Biztosnak kell lennünk benne, hogy tudják, valójában kik ők. Nem kell amerikai filmsztárokat utánozniuk, nem tudjuk, miért csinálják ezt. Miért jött Meghan Afrikába, mit keres itt? Mi tudjuk, kik vagyunk, de ők lassan elveszítik önmagukat

– zárta le a témát. 

Via

Exit mobile version