nlc.hu
Család
Felnevelte a testvéreit, ezért nem akar saját gyereket

„Sokkal idősebb vagyok, mint a testvéreim. Felneveltem őket, és most már nem akarok gyereket”

Egy felnőtt nő őszintén elmondja, hogy rengeteget segített a testvérei körüli teendőkben, és emiatt már nem szeretne saját gyereket.
Idősebb nő öleli a húgát a tengerparton

„Soha nem akartam gyereket. Természetesen ennek több oka van: részben azért, mert úgy érzem, nincs bennem olyan anyai ösztön, mint a legtöbb nőben, akik szülők akarnak lenni. De leginkább azért, mert van két fiatalabb testvérem – igazából sokkal fiatalabbak”. Így kezdi a vallomását Hayley Folk, aki a Business Insideren írt a helyzetéről.

A húga 9 évvel fiatalabb nála, az öccse és közte pedig 16 év a korkülönbség. Mivel ő volt a „nagy nővér”, sokat segített a testvérei körüli teendőkben, a felnevelésükben, és úgy érzi, ennek nagy szerepe volt abban, hogy nem akar saját gyereket.

Amint megszületett a húga, egyből egy „mini szülői szerep” hárult rá, írja. Négyéves volt, amikor a szülei szétköltöztek, Hayleyt az apja nevelte, az anyja hol megjelent, hol eltűnt a függőségei miatt. Kilencéves volt, amikor – miután szülei rövid időre újra összejöttek – megszületett a húga. Mint idősebb testvér, segített húga gondozásában, de nem azért, mert kérték tőle, hanem azért, mert az édesanyja nem volt sokat otthon, és nem gondoskodott túl jól a piciről. De segített az apjának és a nagymamájának is, pelenkát cserélni, tápszert melegíteni, mesét olvasni.

Később apja új kapcsolatából megszületett a féltestvére. Akkor Hayley 16 éves volt. Bár idősebb, bölcsebb és ügyesebb volt, mint húga születésekor, tinédzserként lefoglalta a társasági élet és az iskola, így nem tudott annyit vállalni a féltestvérével kapcsolatos teendőkből. De azért így is segített: vigyázott rá, ha kellett, megnyugtatta, ha fájt a hasa. Ekkor ötlött fel benne először, hogy a gyereknevelés nem az ő asztala.

„Ellentétben az összes iskolai barátommal, akik arról álmodoztak, hogy több gyereket vállalnak és szuperanyák lesznek, én nem vágytam erre úgy, mint ők. Számomra ez mindig is inkább társadalmi elvárásának tűnt, mintsem olyasminek, ami nekem valóban kielégítő lenne.”

Hayley azt is megemlíti, hogy a gyereknevelés drága. Úgy gondolja, hogy a pénzét inkább utazásra, dizájner termékekre vagy egy kiskutyára költené, de bármi másra, mint egy gyerek felnevelésére. „Lehet, hogy egyesek önzőnek tartanak, de megdolgoztam azért, hogy eljussak oda, ahol vagyok, és úgy gondolom, hogy egy nőnek joga van eldönteni, hogy mire költi a nehezen megkeresett pénzét” – jelentette ki.

Amikor elkezdte a főiskolát, életében először szabadnak érezte magát, hogy végre olyan dolgokat csinálhat, amiket szeret, például jelentkezhet egy költészeti szemináriumra.

„Felfedeztem, ki vagyok és mit akarok, és rájöttem, milyen az, amikor csak saját magam miatt hozok döntéseket. Rájöttem, hogy mennyire nagyra becsülöm a szabadságomat és az autonómiámat, és hiába próbáltam ebben gondolkodni, még ekkor sem akartam saját gyereket.”

Mindez nem azt jelenti, hogy Hayley nem szereti a testvéreit; az, hogy gyerek nélküli élet mellett döntött, nem a testvérei elleni haragról szól. Kiváltságnak tartja, hogy részt vett a felnevelésükben, és sokat tanult a feltétel nélküli szeretetről.

Az, hogy a nagytestvérük lehetek, kiteljesedett bennem, és megadta azokat a dolgokat, amelyekről mindig is álmodtam, amikor még egyke voltam. Akkor is szerettem rájuk vigyázni, és most is boldog vagyok, hogy ott lehetek nekik.

Azt mondja, a nagy nővér szerepe megmutatta neki, hogy mit akar és mit nem az életben, és miközben teljes mértékben elismeri a gyereket vállaló szülők erőfeszítéseit, ő más utat képzelt el magának.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top