nlc.hu
Család
A sok szexuális zaklatás miatt már női kupékkal jár a vonat Szlovákiában

A sok szexuális zaklatás miatt már női kupékkal jár a vonat Szlovákiában

Ukrajna után immár Szlovákiában is rendhagyó intézkedéssel védik a nőket.

A vonatokról jelentett szexuális zaklatások miatt a Szlovák Vasúttársaság olyan kupékat helyezett üzembe, amelyeken kizárólag nők és 10 év alatti fiúk utazhatnak – számolt be az ujszo.com.

Külön női fülkéket már szinte minden Kassáról Pozsonyba és Pozsonyból Kassára közlekedő gyorsvonaton kialakítottak. Az utasok az opciót jegyvásárláskor választhatják ki.

A portálnak nyilatkozó Andrej Kuruc, nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó pszichológus szerint így valamilyen módon védettebbnek érezhetik magukat a nők, akik a nyilvános térben gyakran kapnak szexista megjegyzéseket.

Korábban már írtunk arról, hogy az ukrán vasút is külön vagonokat alakított ki a női utasok védelmében. A társadalmi nyomásra elindított kísérleti program egyre népszerűbb, ezért kiterjesztik több vonalra is. Ukrajnaában amúgy hasonló intézkedéssel már 2009-ben próbálkoztak, ám akkor érdeklődés híján végül felfüggesztették azt. A női kocsikba szóló jegyek ugyanannyiba kerülnek, mint a „rendes” jegyek, a vásárlás feltétele azonban értelemszerűen az, hogy az utas nő legyen. További feltétel, hogy ha fiú gyermekkel utazik, ő ne legyen idősebb, mint 6 éves.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top