nlc.hu
Család
Havi 160 ezerből él a fogyatékos unokaöccsével

Havi 160 ezerből él Éva a fogyatékos unokaöccsével, semmilyen támogatást sem kap

A salgótarjáni asszony mindent megpróbált, de hiába: azt a választ kapta, hogy nem jár neki az ápolási díj.

“Semmi remény” – ezt mondja Magyar Éva, aki húga 10 évvel ezelőtti halála óta egyedül neveli annak értelmi fogyatékos fiát. “Mindig is imádtam őt, és azóta is imádom. (…) Azonnal magamhoz vettem. Tudtam, hogy lesz vele gond, meg nem lesz egyszerű” – mesélte az RTL Híradó riportjában.

Gábor most 50 éves, de egy pillanatra sem lehet magára hagyni. Etetni, öltöztetni, fürdetni, pelenkázni kell, sőt még a lakásban is kézen fogva kell kísérni. Éva gondozza és vigyáz rá, nehogy kárt tegyen magában az unokaöccse. Így nem tud dolgozni a salgótarjáni asszony, mindössze 63 ezer forint rokkantsági járadékot kap. Gábor szintén kap járadékot és fogyatékossági támogatást, így ketten élnek havi 160 ezer forintból, miközben komoly kiadást jelent többek között a férfi gyógyszere, vitaminja, pelenkája. Van, hogy Évának a saját gyógyszerére már nem marad pénz. “Ami nem olyan fontos, azt nem szedem vagy kevesebbet” –  jegyezte meg.

Éva azt mondja, semmilyen támogatást nem kap az unokaöccse ápolásáért. “Az a legigazságtalanabb, hogy nem kapok semmit, pedig gondozom, ápolom éjjel-nappal. Nem tudok mellette semmit sem csinálni. Jövedelmet nem kapok, nem számít jogviszonynak. Nyugdíjra se számíthatok” – panaszolta az asszony, aki mindent megpróbált, de hiába: nem jár neki az ápolási díj.

A Belügyminisztériumnál azt mondták, ápolási díjat csak hozzátartozók kaphatnak; az pedig, hogy ki számít hozzátartozóknak, a Polgári Törvénykönyv mondja ki. Eszerint az unokaöccsüket, unokahúgukat ápolók részére nem jár az ápolási díj, az ellátások megállapítására vonatkozó szabályoktól pedig méltányosságból sem lehet eltérni.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top