nlc.hu
Család
Anyja miatt halt a gyereke - állítja a bíróság

Elgázolták a kétéves kislányát, a bíróság szerint az anyuka a felelős

Rémálommá vált a szülinapi buli.
gázolás,

A hajdúhadházi családnál éppen szülinapi buli volt, amikor az útépítőként dolgozó nagyapát hazafuvarozták. A kétéves gyerek üdvözölni akarta, – ezért kiszökött a kertből – ekkor ütötték el. A nagyapa már kiszállt, a kisteherautó indult is tovább, amikor a kis Natália kilépett elé. A jármű 30-40 centit tett meg, minimális sebességgel ütötte el a kislányt.

Az eset 2 éve történt, a bíróság azonban csak nemrég döntött az ügyben. Az RTL Híradó úgy értesült, az ügyészség az anyát vonta felelősségre a kislánya halála miatt, amivel a bíróság is egyetértett. Szerintük is az anya hibázott: gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, azaz az ő felelőssége, hogy halálra gázolta a kétéves gyerekét egy kisteherautó. Három év felfüggesztett börtönt kapott, mert nem figyelt a gyerekre. Mint kiderült, az anya akkor éppen az ünnepeltnek adta oda az ajándékot, amikor a kis Natália az úttestre szaladt.

Az RTL Híradó információi szerint a szakértők azt állapították meg, hogy a sofőr nem tudta volna elkerülni a balesetet, ezért nem vonták felelősségre.

A család a mai napig gyászol.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top