nlc.hu
Család
Pénztárcabarát iskolakezdés

Sportruházat jó áron a gyereknek? Egy kis odafigyeléssel megoldható

Az iskolakezdés nagy összeg lehet, főleg több gyerekkel, ezért nem mindegy, honnan és milyen áron vásároljuk meg a szükséges holmikat.

Nyakunkon az iskolakezdés, és a nagy tanszervásárlás, kezünkben tartjuk a végtelen hosszúnak tűnő listákat, hogy mi mindent kell megvenni, és azon matekozunk fejben, hogyan tudjuk mindezt megoldani a havi büdzséből úgy, hogy jó minőségű felszerelést vegyünk a gyereknek, de közben ne gatyásodjunk le teljesen. Amikor pedig egy családban több gyerek is indul iskolába szeptemberben, akkor ez a matekozás még nagyobb méreteket ölt, és bizony rengeteg pénz múlhat azon, hogy milyen boltban, milyen termékeket vásárolunk.

Ha túllépünk a rajzfelszerelésen és a füzeteken, ceruzákon, akkor eljutunk egy másik jelentős tételhez a felszerelések körében: a testneveléshez. Az iskolakezdésben ugyanis a beszerzendő termékek közül az iskolai sportolással kapcsolatos termékek teszik ki az egyik legnagyobb összeget, főleg, ha jó minőségű, tartós holmit szeretnénk venni a gyereknek. De most olyan árcsökkentés van a Decathlonnál, hogy körülnéztünk az ajánlatok között, és készítettünk egy összeállítást, hogy miért éri meg benézni még az iskolakezdés előtt.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

Vigyázz, kész, rajt!

A testneveléshez szükséges holmik között legtöbb esetben általános iskolában szerepel a fekete rövidnadrág, fehér póló, fehér zokni és fehér tornacipő. A kevésbé szigorú iskolákban nem követelik meg ennyire az egyenruhát a testnevelésórán, de akárhová is jár a gyerek, biztos, hogy szüksége lesz pamut rövidnadrágra, pólóra, zoknira és tornacipőre a színek bármilyen variációjában. Ráadásul heti öt tornaórájuk van a gyerekeknek alsó tagozaton, így legalább két-három szett tornafelszerelésre van szükség, hogy hét közben ki tudjuk mosni az épp összeizzadt, bepiszkolódott pólót, nadrágot, zoknit.

A testneveléshez a Decathlon márkájú gyerek sportcipőt találtuk, amely a leírása szerint teniszhez és iskolai sportoláshoz ajánlott, és bármilyen pályaborításon használható – ez a tornaterem felcsiszolt padlója miatt fontos információ. Egyrészt a 3990 forintos ár nagyon vonzó, másrészt könnyű, jól tisztítható cipőről van szó – mindkét szempont rendkívül fontos egy tornacipő esetében.

A pólóknál találunk 1290-ért fehér pólót, és a tornanadrágoknál sem kell sokáig válogatnunk, mert szerencsére 1790-ért bedobhatjuk a kosarunkba a fekete rövidnadrágot. A zokni kiválasztásánál is rengeteg lehetőségünk van, hogy pamutból, jó nedszívóképességű sportzoknit vegyünk a gyereknek, mi most az 1690 forintos, fehér, rövidszárú zoknicsomagot választottuk, amiben három darab zoknit is kapunk ezért az árért.

Megnézem
Összes kép (7)

 

Az alapfelszerelésen túl

Egy másik nagy tétel lehet még a testneveléshez az, hogy a heti öt órából többet is szoktak kint, az iskolaudvaron, vagy ha van, akkor a közeli parkban tölteni a gyerekek, amihez melegítőruhára van szükség az őszi hűvös napokon. Figyelni kell a ruha anyagára, hogy ne izzadjon bele annyira a gyerek, és kényelmesen tudjon benne mozogni, ezért az árcsökkentett termékek között a Decathlon márkájú, légáteresztős fitnesz melegítőszettet választanánk a gyerek tesifelszereléséhez 8990 forintért. A leírás szerint hőtartó és légáteresztő anyag, különböző szellőző területekkel, így sem megfagyni, sem megsülni nem fog benne a gyerek. Ráadásul több színben is kapható, ami nem elhanyagolható szempont a gyerekeknél.

Gyakori, hogy az iskolai testnevelésórákból heti egy órát az úszásnak szentelnek (nagyon helyesen), és elviszik az egész osztályt úszásoktatásra iskolaidőben. Erre is fel tudunk készülni a Decathlon termékeivel úgy, hogy attól nem lesz teljesen lapos a pénztárcánk. Remek megoldás lehet az iskolai úszásra az egyben kapható úszó kezdőszett fiús és lányos színekben, amelyben minden fontos tartozék megtalálható, hogy jól kezdődjön az úszás: úszónadrág/úszódressz, törölköző, úszósapka, úszószemüveg és még zsák is mindehhez 5990 forintért. Kell a szetthez vásárolnunk még egy papucsot is a gyereknek, amit 2490 forintért beszerezhetünk jó áron.

Iskolakezdés előtt érdemes alaposan körülnézni, utánajárni a dolgoknak, mielőtt valaki elindul a nagybevásárlásra. Tudatos tervezéssel nagyon jó dolgokat lehet találni, sokat lehet spórolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top