nlc.hu
Család
Tömeges ételmérgezést kaptak diákok Romániában

Tömeges ételmérgezés egy iskolai menzán Romániában

Romlott ételt ehettek. A megbetegedés formái enyhék és közepesen súlyosak.

Romániában 70 gyermek és 2 felnőtt szorult orvosi ellátásra csütörtökön Mehedinti megyében. Az Almăjel, Oprişor, Salcia és Ştircoviţa települések iskoláiban több diák rosszullétre panaszkodott, ételmérgezésre utaló tüneteik voltak – számolt be a maszol.ro. A hatóságok 13 mentőt vezényeltek a helyszínekre, de a katasztrófavédelem a környékbeli megyéktől is segítséget kért. Csütörtök estére azonban már megközelítette a százat a rosszullétre panaszkodók száma.

Mint a portál írja, a diákok mind valamilyen laskás ételt fogyasztottak az iskolában, és hasfájásra, hányingerre és hányásra, hasmenésre panaszkodtak. A hasonló tünetekkel kórházba került felnőttek szintén fogyasztottak a gyerekek által az iskolából hazavitt ételből. A felsorolt tünetek ellenére minden gyermek állapota stabil – nyilatkozta  a Mehedinţi megyei mentőállomás szóvivője.

A Mehedinţi megyei Közegészségügyi Igazgatóság képviselői előzetes járványügyi vizsgálatot indítottak, mintákat vettek az ételből. 

A gyerekek egy cég által az iskolába szállított főtt étel fogyasztása után lettek rosszul. Az ételt az Egészséges étkezés országos program keretében szállította a megye oktatási intézményeinek ugyanaz a cég.

Az egyik román tévécsatornának nyilatkozó toxikológus orvos kifejtette, hogy az ételmérgezés azért veszélyesebb a gyerekeknél, mert nagyobb a kiszáradás kockázata: “Meg kell néznünk, hogy mi volt az oka ennek az ételmérgezésnek. Valószínűleg vagy mikrobiológiai szennyeződésről beszélünk, azaz baktériumok voltak ezekben az élelmiszerekben, amelyek egy sor olyan toxint bocsátanak ki, amelyek nagyon veszélyesek, mert mérgezést okozhatnak a szervezetben, vagy ezek a termékek potenciálisan mérgező vegyi anyaggal voltak szennyezve”.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top