nlc.hu
Család
A gázlángozás három jele

Manipulál a párod? Így vedd észre a gázlángozás 3 jelét a pszichológus szerint

Amikor a párod elhiteti veled, hogy nem jól látod a valóságot, és nem vesz tudomást az érzelmeidről, akkor lehet, hogy épp gázlángozás áldozata vagy.

A gaslighting, azaz a gázlángozás az érzelmi bántalmazás egyik ravasz formája. Ez a manipulációs módszer megkérdőjelezi a valóságot, és bűntudatot ébreszt benned az érzelmeid miatt. Azon kaphatod magad, hogy egyre többször merül fel benned, hogy „Túlreagáltam?”, vagy rosszul érzed magad, amiért feldúlt vagy, még akkor is, ha minden alapod megvan rá – írja Mark Travers pszichológus.

Egy tanulmány pszicholingvisztikai elemzést végzett a 2021-es Your Reality (A te valóságod) című rövidfilmmel, amely már majdnem 7 millió megtekintést ért el a megjelenése óta. A tanulmány kiemeli azokat a pillanatokat, amikor a filmben a gázlángoló szándékosan kiforgatja és tagadja a főszereplő valóságát, ami miatt a nő megkérdőjelezi saját tetteit, emlékeit, sőt, még a józan eszét is.

De miért hagyjuk, hogy így bánjanak velünk? – teszi fel a kérdést a pszichológus. A szakember szerint azért, mert a gázlángozás gyakran a kedvesség és a kegyetlenség zavaros keveréke, ami még nehezebbé teszi az áldozat számára, hogy felismerje a manipulációt. Az egyik pillanatban a párod kedves, a következőben pedig lekicsinyel, és arra kényszerít, hogy bocsánatot kérj az érzéseidért. A pszichológus három jelet írt le, hogy felismerd, ha gázlángozás áldozata vagy.

1. A valóság eltorzítása

A gázlángozás egyik legfontosabb jele az, amikor a párod megkérdőjelezi a valóságérzékelésedet. Előfordulhat, hogy tagad olyan dolgokat, amelyekről tudod, hogy megtörténtek, vagy ragaszkodik ahhoz, hogy olyasmit mondtál vagy tettél, amire nem emlékszel. Ennek a taktikának az a célja, hogy összezavarjon.

Az American Sociological Review című folyóiratban 2019-ben megjelent tanulmány szerint a gázlángozás egy olyan pszichológiai manipuláció, amelynek célja, hogy megingassa a saját valóságodba és az érzelmeid jogosságába vetett hitedet. Idővel akár az is előfordulhat, hogy már nem bízol a saját gondolataidban, emlékeidben, és inkább a párod verziójára hagyatkozol. Ha folyamatosan kétségbe vonod, hogy mi történik valójában, vagy ha a párod valósága mindig háttérbe szorítja a tiédet, az a gázlángozás egyértelmű jele.

2. Az önértékelés rombolása

Ha újra meg újra azt közvetíti feléd a párod, hogy az érzéseid nem számítanak, vagy hogy „túlreagálod” vagy „túlgondolod” az eseményeket, akkor csak idő kérdése, hogy elhidd neki, hogy veled van a baj. A gázlángozás során apró megjegyzésekkel lekicsinyli az intelligenciádat, külsődet, képességeidet… ez vezethet oda, hogy értéktelennek érezd magad. A megjegyzések talán még ártalmatlannak, vagy tréfásnak is tűnhetnek az elején, ám idővel felhalmozódnak, és lerombolják az önbecsülést.

A The Journal of Family Violence című folyóiratban megjelent 2023-as tanulmányból kiderül, hogy a gázlángozás mély, tartós károkat okoz az önbizalomban. Az áldozat gyakran internalizálja a könyörtelen, negatív megjegyzéseket, és fokozatosan elhiszi, hogy alkalmatlan mindenre, és csak vele van probléma a kapcsolatban.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

3. Izoláció

A gázlángoló gyakran megpróbálja megszakítani a barátaiddal és a családoddal a kapcsolatodat úgy, hogy elveti a bizalmatlanság magvait a kitalált történeteivel. Például elhinti, hogy a legjobb barátod a hátad mögött valami csúnyát mondott rólad, vagy azt állítja, hogy a családod mindenbe beleszól és nem hagy felnőni. Ez a taktika elszigetel azoktól az emberektől, akik törődnek veled, így még sebezhetőbbé tesz a gázlángozással szemben. A gázlángozás ugyanis az egyszemélyes manipuláción alapul, bármilyen harmadik fél a helyzetben elveheti a bántalmazó tekintélyét.

„Az áldozat elszigetelése a szociális hálótól gyakori taktika, amelyet a gázlángolók alkalmaznak, hogy nagyobb kontrollt gyakoroljanak a kapcsolat felett – írja a pszichológus. – A szeretteid szándékaival kapcsolatos kételyek keltésével a gázlángolók azt az érzést keltik, hogy csak bennük lehet megbízni. Ha felismered a kapcsolatodban az ilyen viselkedésformák bármelyikét, ne feledd, hogy mindez nem a te hibád, és hogy azonnali beavatkozásra van szükség, ami azzal kezdődik, hogy beszélgetést kezdeményezel a pároddal. Ha ez kockázatos lépésnek tűnik, akkor fordulj megbízható barátokhoz, családtagokhoz vagy mentálhigiénés szakemberhez, aki segíthet kitörni az ördögi körből.”

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top