Egy édesanya, Gillian Millane nyolc napig dacolt a szörnyű időjárási körülményekkel, mire sikerült felmásznia a Mount Everest alaptáborába. A mászás hátterében azonban nem csak az életre szóló kihívás gondolata állt, jóval mélyebb és megrázóbb történet rejlik az édesanya túrájának hátterében. Gillian azt mondta, hogy ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha tett, és nem csak a térdig érő hó miatt. Lányát, a 22 éves Grace Millane-t 2018 decemberében egy Tinder-randin gyilkolták meg Új-Zélandon. A hegymászással pénzt gyűjtöttek a White Ribbon jótékonysági szervezetnek, amelynek célja, hogy véget vessen a nők ellen elkövetett erőszaknak.
„12 éve nem volt ilyen rossz az időjárás. Az egész mászás tele vol érzelmekkel. Fagyos volt, bőrig áztunk és mindemellett nagyon nehéz volt kezelni a magasságot is. Fűtés nélküli szobákban aludtunk, földcsuszamlások voltak, az utakat pedig elmosta a víz. Mindezektől eltekintve csodásan éreztem magam, és egy csodálatos csapat állt mögöttem” – idézte az édesanyát a BBC.
Gillian az alaptáborba érve egy követ hagyott a hegyen, amelynek egyik felére lánya, míg a másik felére pedig néhai férje nevét írta, aki sajnos 2020-ban elhunyt. Grace halála után Gillian elindította a Love Grace jótékonysági kezdeményezést. A kezdeményezés keretein belül táskákat gyűjtenek össze, amiket aztán különböző termékekkel töltenek meg, majd a családon belüli erőszak áldozatainak adományozzák őket. Az édesanya azt mondta, hogy mindezt Grace táskák iránti rajongása ihlette.
Grace a diploma megszerzése után döntött úgy, hogy világot lát
A brit származású lány reklám- és marketing szakon végzett, éppen ezért a diploma megszerzése után úgy döntött, hogy hátizsákot ragad, és bejárja a világot. Kezdetben hat hetet töltött Dél-Amerikában, majd ezt követően Új-Zéland felé vette az irányt. 2018 novemberében érkezett meg Aucklandbe. Grace a Tinderen ismerkedett meg egy férfivel, Jasse Kempsonnel, nem sokkal később pedig megbeszélték, hogy az online beszélgetést személyes találkozóra váltják.
Grace másnap ünnepelte volna a 22. születésnapját, azonban az előző este még lelkesen és annál izgatottabban sietett a megbeszélt randira. Néhány órával korábban még egy üzenetet is küldött a családjának, illetve a barátainak, amelyben arról számolt be, hogy mennyire jól érzi magát, és milyen jól tud kapcsolódni Jessevel.
Mindez egy átlagos szombat estének indult, éppen ezért senki sem gondolta volna, hogy ez lesz majd a lány utolsó üzenete.
A párosról több felvétel is készült az este folyamán, amelynek egyik részét egy bár biztonsági kamerái rögzítettek, másik felét pedig a hotel, ahová a férfival tért be. Grace a felvételeken nagyon boldognak tűnt, így láthatóan jól érezte magát a randin. A helyi főügyész szerint a találkozó során készült fotók alapján a férfi és a nő jól érezték magukat, csókolóztak is, így arra lehet következtetni, hogy mindketten beleegyeztek a folytatásba. Néhány órával később a lift felé vették az irányt, hogy felmenjenek az egyik hotelszobába. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy mi történt a szobában, azonban azt igen, hogy a tettes nem hívott mentőt és nem kért segítséget.
Kempson azt állította, hogy egy durva szexuális együttlét okozta a lány halálát
Egy ideig nem lehetett tudni, hogy mi is történt pontosan, ugyanis az elkövető először azt állította, hogy a randi után mindketten hazamentek, később azonban ezt megváltoztatta. Később azt mondta, hogy durva szexuális együttlétre került sor, amelynek része volt a közös beleegyezésen alapuló harapdálás, fojtogatás és a másik megütése is. A férfi elmondása szerint az aktust követően elaludt, és csak reggel fedezte fel a nő holttestét a padlón.
A főügyész, illetve egy patológus elmondása alapján a nő testén lévő sérülések arra utalnak, hogy megpróbált ellenállni, de megfojtották. A brutális támadás körülményeit a férfi keresési előzményei is bizonyítják. A gyilkos ellen bemutatott bizonyítékok között szerepelt az is, hogy Grace halála után arra keresett rá, hogy hogyan kell eltüntetni egy holttestet, illetve mennyi idő után áll be a hullamerevség. A hírek szerint Kempson még aznap este több intim fényképet is készített Grace holttestéről. Grace halála után a férfi egy bőröndbe csomagolta a testet, és eltemette a Waitakere-hegységben. A lány holttestét nyolc nappal a halála után találták meg.
A gyilkosság másnapján egy másik Tinder-randija volt
Szintén a bizonyítékokból derült ki, hogy Kempson másnap egy újabb találkozóra ment egy nővel, akit szintén a Tinderen ismert meg. Mindeközben Grace holtteste továbbra is a szállodai szobában volt, egy bőröndben. A nő később elárulta, hogy a randi kezdetén sem volt jó előérzete, mivel azt érezte, hogy valami nem stimmel a férfival.
Az ösztöneim azt súgták, hogy valami nincs rendben ezzel a férfival, és bár sokáig tartott, amíg ezt megírtam, szeretném megosztani a tapasztalataimat, hogy más nők is ki tudják vonni magukat olyan helyzetekből, amelyekben nem érzik magukat biztonságban
– idézte őt az Independent.
A nő elmondása alapján megdöbbentette, hogy a randevújuk során Kempsonnak milyen hatalmas szemei voltak, és mennyire megváltozott a tekintete akkor, amikor a mérges kígyókról beszélt. A nő azt mondja, hogy utólag visszagondolva sok minden értelmet nyert, hiszen a randi közben a férfi különböző teóriákat és felvetéseket tesztelt rajta, hogy rájöjjön, vajon melyik történet a hihetőbb.
„Ez elkerülhető lett volna, ha komolyan vesznek engem”
A hatóságokat állítólag egy Facebook-hozzászólás vezette el a gyilkoshoz, ugyanis Kempson a randevú estéjén 9 óra körül kommentelt Grace profilképe alá. Ezt később videofelvételek segítségével ellenőrizni is tudták. Az elkövetőt 2019. november 22-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Grace Millane meggyilkolásáért, 17 év feltételes szabadlábra helyezés nélküli időszakkal. A hírek alapján Kempson az ítélet során semmilyen érzelmet nem tanúsított.
„Nem hívott mentőt és nem hívta fel a rendőrséget sem. Egy jól megtervezett, kitartó és összehangolt cselekvésbe kezdett, hogy elrejtse a szobájában történtek bizonyítékait.”
Kempson neve azonban nem volt idegen a rendőrség számára, ugyanis a férfi erőszakos viselkedésével kapcsolatban korábban már érkezett bejelentés, de akkoriban az új-zélandi rendőrség azt mondta, hogy nincs elegendő bizonyíték a vádemeléshez.
A korábbi áldozat elmondása szerint a férfi kezdetben nagyon karizmatikus, romantikus és magabiztos volt, azonban viselkedése hamar megváltozott. Megfenyegette a nőt, hogy megöli, majd fizikai erőszakról is beszámolt. A rendőrség ekkor azt mondta, hogy valóban erőszakos helyzetről van szó, de kevés bizonyíték ellenében túl nehéz lenne büntetőeljárást indítani. A nő azt mondta:
Jesse pályája és életútja úgy végződött volna, ahogyan végződött, de Grace halála elkerülhető lett volna, ha komolyan vesznek engem.