Egy Netflix-sorozatról nevezte el a gyerekét, kegyetlennek tartják az anyát a kommentelők

F.C. | 2024. Október 19.
Kap hideget-meleget a névválasztás miatt.

Egy brit anyuka Lucifernek nevezte el a kisfiát. A birminghami Ronni Lily sokkolta a családját és a barátait, amikor bejelentette a gyermeke szokatlan nevét, ám a 28 éves nő és a párja mit sem törődik a „károgókkal”. Azután választották ezt a megosztó nevet a negyedik gyereküknek, hogy megnézték a Netflixen a Lucifer című sorozatot.

Már alig várja, hogy halloweenkor ördögjelmezbe öltöztethesse a csöppséget. „Gondoskodom róla, hogy a házunk kívül és belül teljesen fel legyen díszítve. Alig várom, hogy a kis ördögöm első halloweenját emlékezetessé tegyem. Pirosba fogom öltöztetni, pici szarvakkal és vasvillával” – árulta el izgatottan Ronni, aki nem titkolja, hogy imádja a halloweent és a horrorfilmeket.

“Már most el tudom képzelni a többi anyuka arcát, amikor megtudják a kisfiam nevét. Lucifer még nem kezdte el az óvodát, de nincs kétségem afelől, hogy a neve hallatán sokan egyből felkapják a fejüket, amikor majd beíratom. De biztos vagyok benne, hogy az óvónők már hallottak már sokkal bizarrabbat is” – mondta el a brit anyuka, aki a párjával egyáltalán nem vallásos, így egyáltalán nem zavarja őket a Lucifer névhez fűződő negatív asszociációk, mivel az ördög neveként ismert (a Sátánnak, a gonosz lelkek fejedelmének egyik megnevezése), sőt egyes országokban be is van tiltva. A Lucifer név valójában „fényhordozót”, „fényhozót”, valamint „Hajnalcsillagot” jelent.

Bár az Egyesült Királyságban nincs betiltva ez a név, mégis sok vitát váltott ki arról, hogy megfelelő név-e egy kisbabának. Ronni ugyanis kemény kommentekkel szembesült az interneten a trolloktól, akik „kegyetlennek” nevezték őt, és azt állították, hogy ezzel a névvel már most zaklatásnak teszi ki a kisfiát.

A negatív visszajelzések ellenére Ronni és a párja, Brad meg van győződve arról, hogy a név tökéletes választás a gyereküknek. A fiatal szülők már akkor e név mellett döntöttek, amikor az anyuka még csak 16 hetes terhes volt.

„Mindketten kezdettől fogva imádtuk ezt a nevét. Nem aggódom amiatt, hogy a neve gondot okoz majd neki az iskolában vagy a későbbiekben, de van egy közös középső neve, az Ashley, amit ugyancsak használhat, ha valaha szüksége lesz rá” – jegyezte meg Ronni, hozzátéve: a kisfia a neve ellenére igazi kis angyal.

Lucifernek amúgy három idősebb testvére van: a 6 éves Lola, a 4 éves Lincoln és a 3 éves Lilac.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version