Az esküvője előtt 2 héttel jött rá, hogy az arisztokratának mondott párja valójában egy csaló

F.C. | 2024. November 03.
Egy fiatal angol nő azt hitte, hogy egy lordhoz megy feleségül, ám kiderült, hogy a férfi átverte, sőt óriási adósságba keverte őt.

A 27 éves Megan Clark egy bárban dolgozott menedzserként az Egyesült Királysághoz tartozó Wight-szigeten, amikor Lord Bertie Underwood „besétált” az életébe. A férfi elbűvölő, kedves, figyelmes volt, és egyből világossá tette Megan számára, hogy érdeklődik iránta. Azt állította, hogy John T. Underwood leszármazottja, aki a 20. század elején az Underwood írógépet értékesítő cég tulajdonosa volt, és úgy nézett ki és úgy is viselkedett, mint egy modern arisztokrata. Virágot küldött neki a munkahelyére, drága ajándékokat vásárolt neki a Harrod’s-ban, és a Bentley-jével Londonba vitte romantikus randevúkra. Lord Bertie Underwood egy álom volt Megan számára, így amikor megkérte, hogy költözzön a háromemeletes tengerparti villájába, egyáltalán nem számított a fiatal nőnek, hogy még csak egy hónapja jártak. Öt hónappal ezután megkérte a kezét, Megan pedig igent mondott.

 

A vőlegénye iránti szeretetből a fiatal nő felmondott a bárban, ahol megismerkedtek, mert a párja nem szerette, hogy annyi más férfi lebzsel körülötte. A lord azt állította magáról, hogy egy sikeres órásmester, Megan pedig beszállt anyagilag a vállalkozásába. Ám ahogy telt az idő, a fiatal nő egyre inkább gyanakodni kezdett arra, hogy valami nem stimmel a vőlegénye körül.

Körülbelül 18 hónappal a románcuk kezdete után teljesen más embereknek címzett levelek kezdtek érkezni a házukba, de Lord Underwood biztosította a nőt, hogy a leveleket bizonyára az előző bérlőknek szánták. Egy nap azonban egy tárcát talál a párja irodájában, ami tele van más emberek nevére szóló hitelkártyákkal. Mivel a gyanúja egyre erősödik, úgy döntött, hogy rákeres a Google-ban néhány ilyen névre, és megdöbbenve tapasztalja, hogy ezek mind Robert Madejski álnevei, egy, már korábban elítélt csalóé, aki pont úgy néz ki, mint az ő Lord Bertie Underwoodja. Hirtelen sokkal több értelme lett a vőlegénye korábbi kérésének, miszerint soha ne tegyen fel róla fotókat a közösségi médiában. Kiderült, körözték a férfit.

Vőlegénye, amit Lord Bertie Underwoodról mondott neki korábban, csupán kitaláció volt: nem volt híres felmenője, semmi köze nem volt az órás szakmához, az autóját és a házát pedig azért bérelte, hogy a gazdagság illúzióját keltse. Sőt a férfi már 30 ezer font (átszámítva mintegy 14,6 millió forint) adósságba verte őt azzal, hogy hitelkártyát vett fel a nevére. Még a gyémánt eljegyzési gyűrűről is kiderült, hogy hamisítvány.

Amikor Megan két héttel az esküvőjük előtt szembesítette mindezzel a leendő férjét, a férfi egyszerűen odébbállt, így az összetört szívű nőnek nem maradt más választása, minthogy lemondja az esküvőt, és kitalálja, hogyan fizesse vissza a nevére szóló adósságot.

 

Miután tudomást szerzett Robert Madejskiről, Megan közzétette a történetét a közösségi médiában, és hamarosan sok más olyan ember is kapcsolatba lépett vele, akiket korábban ugyancsak átvert a férfi.

Madejskit később letartóztatták, és börtönbe került.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version