nlc.hu
Sztárok

A 74 szeretőt tartó Alexander Thynn meglepő élete

Alexander Thynn, a milliárdos márki életében a 74 szerető a legkevésbé megdöbbentő dolog

A 2020-ban elhunyt márkiról azért beszél most mindenki, mert magyar származású felesége halála után Thynn szeretői épp széttépik egymást az örökségért folytatott hadjáratuk során.

Talán te is hallottál róla, hogy jelenleg épp 74 szerető küzd Bath néhai márkija, Alexander Thynn 157 millió fontos, azaz 70 milliárd forintos vagyonáért, amit korábban magyar felesége, Gál Anna örökölt. Azonban miután az özvegy is elhunyt, a szeretők harcolni kezdtek egymással – egyikük pedig a napokban pert indított. Bár már ez a sztori is egészen hajmeresztő, a házaspár élete még inkább az volt.

Vagyis pontosítunk: ugyan Gál Anna is meglehetősen színes életet élt – színésznőként és háborús tudósítóként is dolgozott –, a Lord Bathként ismert márki a brit arisztokraták egyik legexcentrikusabb figurája volt. A milliárdos Thynn ugyanis hírhedt volt a kicsapongó szerelmi életéről. A megdöbbentően magas számú szeretőit „kis feleségeknek” hívta, ő maga pedig a Longleat ágyéka becenevet nyerte meg – nem véletlenül: folyamatos pletykák születtek a lord házában tartott csoportos szexről és partikról. A szeretők pedig mindig „kéznél voltak”, hiszen Thynn az óriási birtokán lévő kisebb házikókban biztosított lakhatást a nőknek, akik éppen ezért – mert anyagilag függtek a márkitól – tartanak igényt az örökség egy részére.

Lord Alexander Thynn, Bath 7. márkija feleségével, Gál Annával a Longleat House előtt 1998-ban

Lord Alexander Thynn, Bath 7. márkija feleségével, Gál Annával a Longleat House előtt 1998-ban (Fotó: Patrick Robert/Sygma/CORBIS/ via Getty Images)

A poligám lord életvitelét longleati otthonának dekorációja is hűen tükrözte: a falakat csupa pornográf kép borította, melyeket maga Thynn festett a Kámaszútrából inspirálódva. Amellett pedig, hogy erotikus festményekkel találhatta szembe magát, aki véletlenül meglátogatta a márkit, valószínűleg a férfi potenciájának témáját sem kerülhette ki. Lord Bath ugyanis gyakran beszélt arról, hogy bár idős korára a járáshoz szüksége volt segítségre (utolsó éveiben már mankókra támaszkodott), a szexhez viszont még akkor sem.

„Kipróbáltam a Viagrát. De nem találtam olyan hasznosnak, mint reméltem. Csak magamra számítok, hogy erőt nyerjek”

– nyilatkozta egy alkalommal.

Alexander Thynn a festőpalettájával

Fotó: Patrick Robert/Sygma/CORBIS/Sygma via Getty Images

Alexander Thynn olyan sikeres volt a nőknél, hogy a szeretői képesek voltak összeverekedni érte. 2011-ben a 68-as számú szerető, az egykori mauritiusi modell, Trudie Juggernauth-Sharma, aki már 13 éve volt együtt a márkival, elmesélte, hogy egyszer a nők féltékenységükben egymásnak estek. Így ami a márki életében egyszerű (mindenki másnak: züllött) vacsorapartinak indult, az óriási káosszá alakult. A vita tárgya az volt, hogy ki kapja meg estére a lordot. A véres veszekedés odáig fajult, hogy a rendőrséget is ki kellett hívni. De mégis mit tudott Thynn, amiért ennyire odáig volt érte ennyi nő?! Trudie elmondása szerint Thynn a „veszélyen szexi” kategóriába volt sorolható.

„Csodálatos férfi. Amint megláttam, azt gondoltam, fantasztikusan néz ki – olyan végzetesen, de gyönyörűen végzetesen. Nagyon magabiztos volt, önbizalommal teli, rendben volt saját magával, és az etoni meg oxfordi tanulmányainak köszönhetően olyan szépen beszélt”

– mesélte.

Hát nem mondjuk, hogy nincsenek megmagyarázhatatlanul vonzó aurájú emberek, de ezt azért még nekünk is emésztgetnünk kell…

Apja fia

A longleati birtokot egyébként szülei halála után Ceawlin László Thynn örökölte, bár annak kezelését már hamarabb, még 2010-ben átvette az apjától, mikor az nyugdíjba vonult. Ceawlin uralma alatt több érdekesség is történt:

  • megépíttette a Stonehenge élethű mását,
  • a longleati erdőben nyitott üdülőfalvat a Center Parcs Europe nevű hálózat, ahol egy tévéműsort is leforgattak,
  • a birtokon van egy szafari park, ahol a BBC Animal Park című műsora is készült,
  • megpróbált Oscars néven éjszakai klubot nyitni, ami viszont katasztrófába torkollott: a helyet nagyon hamar bezárták erőszak és droghasználat miatt.
Ceawlin Thynn és Emma Weymouth

Fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images for Annabel’s

Egyébként, ha azt hinnéd, Harry herceg volt az első bajkeverő a brit arisztokráciában, aki egy fekete nőt vett feleségül, akkor tévedsz: Ceawlin ezt már évekkel előtte, 2013-ban meglépte. A srác ugyanis egy nigériai olajmilliárdos lányával, Emma McQuistonnal házasodott össze, minek következtében neki is meggyűlt a baja a rasszizmussal – Alexander és Anna annyira ellenezték a frigyet, hogy teljes egészében bojkottálták az esküvőt.

via 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top