nlc.hu
Család
Megszólalt a Till Tamás-gyilkosság gyanúsítottjának édesanyja.

Mégis él Till Tamás gyilkosának anyja – rettenetes, miket árult el a fiáról

Megszólalt a Till Tamás megölését idén ősszel beismerő férfi édesanyja.

A bajai kisfiú, Till Tamás eltűnési ügyét 24 év után oldotta meg a rendőrség. A gyerek feltételezett gyilkosa, F. János jelenleg előzetes letartóztatásban van. A Bors megtalálta Till Tamás feltételezett gyilkosának édesanyját.

Mégis él Till Tamás gyilkosának anyja – rettenetes, miket árult el a fiáról

A 2000-ben 16 éves F. János előéletével kapcsolatban korábban elterjedt, hogy árva gyerek volt, de kiderült: édesanyja él. Az 59 éves, Bács-Kiskun megyében élő Margit általános iskolát végzett, jelenleg közmunkás.

„Sajnos, tény, hogy én vagyok János édesanyja”

– ismerte el Margit. „Tudom, mivel gyanúsítják a fiamat. Hogy őszinte legyek, nem tudom, mi az igazság, de kinézem belőle, hogy ő az elkövető” – mondta az édesanya, hozzátéve, hogy fiával nagyon ritkán találkoztak.

„János még az esküvőjére sem hívott meg. Öt évvel ezelőtt láttam utoljára. Kijelentette, hogy mivel nem én neveltem, nem vagyok az anyja. Hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem tehetek róla, még csak 19 éves voltam, és az apja a születése után intézetbe adta, majd később öngyilkos lett”

– emlékezett. F. János örökbe adásáról Margit ezt mondta: „Nagyon nehéz körülmények között, mély szegénységben éltem. Nem tudtam őt kivenni. Néhányszor ugyan hazahoztuk, de nem tudott a családba beilleszkedni Mindenkivel flegma volt, és még a húst sem volt hajlandó megenni. Szerintem később

le is nézett minket, mert gazdagabb, mint mi.”

Arról, hogy a fia végzett Till Tamással, ezt mondta:

„Kinézem belőle, mert a nagyobbik testvérével is durva volt. Azt nem tudom, mi vezethette a fiamat a kisfiú megölésére.

Az egész család megütközött.(…) Őszintén sajnálom Tamáska szüleit, de Jánost is. Egészen 2000 óta figyeltem a kisfiú eltűnésével kapcsolatos híreket, együtt érzek Katalinnal és Mátyással. A fiamra viszont biztosan kemény börtönévek várnak. Ha valóban ő a tettes, természetesen megérdemli a büntetést.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top