Tévedés azt gondolni, hogy a török eredetű nevek a tévésorozatok hatására jelentek meg az itthon anyakönyvezhető utónevek listájában! Jó párat réges-rég óta használunk, és a statisztikai adatok szerint szeretünk is.
A jelenlegi állás szerint 4 662 anyakönyvezésre alkalmasnak minősített keresztnévből válogathatnak a szülők, a lista azonban hónapról-hónapra bővül. Ahogy azt korábban Raátz Judit, a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa az nlc-nek elmondta, több tucat elbírálásra váró javaslatot nyújtanak be hozzájuk a kreatív szülők.
Sok a török név a különböző sorozatokból, de szívesen választanának nevet a szülők mesékből, rajzfilmekből is
– árulta el a szakértő, hozzátéve, hogy a kérelmezett utónevek közül sokat kénytelenek elutasítani.
Tarolnak a törökök
Hosszú ideje anyakönyvezhető, török gyökerekkel is rendelkező név itthon például a Réka és a Sarolta, amelyek a top100-ban is helyet kaptak. Az újabb keletű, szintén török eredetű feltörekvő nevek közé tartozik a Zejnep, ami 2020-ban debütált a Top100-ban az utolsó előtti helyen, az aktuális listában azonban már a 75. helyet foglalja el.
A népszerű fiúnevek közül török eredetű többek között az Ákos, az Aladár, a Béla, a Csaba, a Csongor, a Géza, a Gyula, a Kálmán, a Zoltán valamint a felkapottnak számító Zalán és Zsombor is.
Az újonnan elfogadott nevek között gyakran köszönthetünk török hátterű újoncokat, ezek közül mutatunk olyanokat, amik lányoknak adhatók.