nlc.hu
Család
Vilmos herceg soha nem csinálhatja ezt a fiával

Megtiltották Vilmos hercegnek: soha többé nem csinálhatja ezt a fiával

Károly király után elsőszülött fia, Vilmos herceg örökli a trónt, éppen ezért már gyerekkora óta rengeteg elvárásnak kell megfelelnie, szabályok szerint kell élnie és így nevelnie fiát, Györgyöt, aki a következő a trónöröklési rendben. Vilmos és Katalin legidősebb gyermeke idén betölti a 12-őt, amivel egyidőben egy szigorú protokoll lép érvénybe: apa és fia innentől nem utazhatnak együtt.

Fotó: Getty Images

A protokoll szerint 12 éves korától, tehát idén júliustól, a királyi vérvonal védelme érdekében külön kell utaznia repülővel a sorban első helyet elfoglalótól, azaz az édesapjától. Ez egy nagyon szigorú és ha jobban belegondolunk, logikus szabály, amit annak idején Vilmos is betartott, hiszen 1994 óta nem repülhetett együtt a regnáló királlyal, Károllyal. 

A királyi család egykori pilótája, Graham Laurie az intézkedéssel kapcsolatos tapasztalatairól számolt be a Hello! Magazinnak. „Érdekes módon a királyi család mind a négy leghíresebb tagját mi szállítottuk: a herceget, a hercegnőt, Vilmos herceget és Harry herceget, egészen addig, amíg Vilmos herceg 12 éves nem volt. Ezután külön repülőgépet kellett kapnia, és csak akkor repülhettünk mind a négyen együtt, amikor még fiatalok voltak, őfelsége, a néhai II. Erzsébet királynő írásos engedélyével” – részletezte.

Egyértelmű, hogy a protokoll betartására biztonsági okokból van szükség, hiszen korábban már érte repülőgép-szerencsétlenség a királyi családot. Fülöp herceg húga és II. Erzsébet királynő nagybátyja légikatasztrófában vesztette életét. 

(via)

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top