nlc.hu
Család
Tudomást szerzett a férj a neje hűtlenségéről, az asszony egészen megdöbbentő módon végezte ki

Lelocsolta a férjét benzinnel, meggyújtotta, majd áthajtott rajta egy furgonnal

Egy michigani nőt bűnösnek találtak, mert felgyújtotta a férjét, majd elütötte egy furgonnal. A gyilkosság még 2007-ben történt, és egyszer már elítélték érte, de akkor pár év után az ügyvédei segítségével szabadlábra került.
Linda Stermer

Linda Stermert két rendbeli gyilkosságban találták bűnösnek, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül – számoltak be az esetről a People.

A 60 éves Stermert bűnösnek nyilvánították abban, hogy benzinnel lelocsolta a férjét, Todd Stermert, majd felgyújtotta, miután a férfi rájött, hogy a felesége viszonyt folytat. Az esküdtszék megállapítása szerint Stermer ezután megpróbált elmenekülni a helyszínről, és közben elütötte a férjét egy furgonnal.

Todd a családi házuk udvarán halt meg, 42 éves volt.

A házaspár két felnőtt gyermeke, valamint az unokaöccsük – akit szintén ők neveltek fel – tanúskodtak Linda ellen a tárgyaláson. Az egyik fiuk, Trevor Stermer azt mondta, hogy a veszekedés, amely a férfi hűtlenség felfedezése után robbant ki,

a legdurvább vita volt, amit valaha láttunk.

Később Trevor azt vallotta, hogy az édesanyja – akit azóta már nem is nevez így – arra kérte gyermekeit, hogy hazudjanak, és segítsenek eltussolni a gyilkosságot.

Azt akarta, hogy enyhítsük a veszekedés súlyosságát a vallomásunkban

– vallotta Trevor.

„Pedig súlyos volt. Ez volt a leghevesebb vita, amit valaha hallottam tőlük. Másodszor, azt mondta, hogy ne említsük a válást a biztosítási ügynöknek, és harmadszor, azt kérte, hogy mondjuk azt, hogy kéménytűz történt.”

A helyi hírcsatornák beszámolója szerint Stermert már 2010-ben életfogytiglanra ítélték férje meggyilkolása miatt, ám 2018-ban szabadult, miután a védőcsapata sikeresen megfellebbezte az ítéletet az előző ügyész hivatali visszaéléseire és az elégtelen védelemre hivatkozva.

Stermer hosszú ideje tagadja, hogy szándékosan ölte volna meg a férjét. Azzal védekezett, hogy véletlenül ütötte el a furgonnal, miközben a tűzből próbált elmenekülni, hogy segítséget kérjen. Védői szerint a tüzet az egyik olajlámpa okozhatta, amit a férje használt.

„Két dolgot nézzenek meg” – mondta a védőügyvédje, Wolf Mueller az esküdtszéknek záróbeszédében: „Először: szándékosan gyújtották-e a tüzet? És ha igen, akkor Linda Stermer volt az, aki meggyújtotta? Ezek az egyszerű kérdések ebben az ügyben.”

Az esküdtszék hétórányi tanácskozás után találta bűnösnek Stermert. A tárgyalás után Todd egyik barátja, Larry Norris úgy emlékezett rá, mint egy „pozitív, vidám emberre, aki törődött másokkal”.

„Nagyon szerették őt, és a gyerekei is szerették. És mi lehet annál fontosabb, mint az, hogy a családod szeressen?”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top