Az első anyák napja
15 kezelésen voltunk túl, a nyolcadiknál jött egy kislány, ő most óvodás. Szerettünk volna még gyereket, de nem akartunk több lombikot, mert egészségileg eléggé rámentem. Már régóta megfogalmazódott bennünk a férjemmel, hogy szeretnénk örökbe fogadni. Úgy voltunk vele, hogy igazából nem is ragaszkodunk kisbabához, nagyobbacska is lehet.
Két éve kaptuk meg a határozatunkat, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadásra, azóta vártunk. Úgy volt a határozatunk, hogy 0-3 év közötti legyen, testvér vagy ikerpár is jöhet, mi elfogadóak voltunk. Annyi kikötésünk volt, hogy Down-szindróma, meg autizmus kizárt, de származási kikötést nem tettünk, nem probléma, ha roma vagy más nemzetiségű. Volt egy kiajánlás a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól (TEGYESZ) egy ikerpárra, 3-4 évesek voltak, az egyik kislány szellemi fogyatékos. Átgondoltuk, hogy hát ezt így nem tudjuk vállalni. Ez pont egy évvel ezelőtt volt.
Az SOS Gyermekfalvak egy korábbi kutatásában örökbefogadó szülőket kérdezett roma, fogyatékkal élő és idősebb gyerekek örökbefogadásával kapcsolatosan. A válaszadók harmada fogadna 3 évesnél idősebb gyereket, majdnem minden második szülő pedig nyitott roma gyermek örökbefogadására. Lényegesen kevesebben nyilatkozták, hogy egyértelműen vállalnák fogyatékkal élő gyermek örökbefogadását (3,5 %), ugyanakkor majdnem minden második megkérdezett azt a fogyatékosság mértékétől tenné függővé.
Augusztus 27-én csörrent meg a telefon, hogy van egy csecsemő, egy kisfiú. Mi lepődtünk meg a legjobban, mert nem is számítottunk újszülött babára. Két nap múlva már betekintésen voltunk a TEGYESZ-nél, másnap meg mentünk hozzá a kórházba.
A betekintés azt jelenti, hogy elmész a TEGYESZ-be és elmondják, hogy mit lehet tudni a babáról, mit a szülőanyáról. Mivel ez titkos örökbeadás volt, annyit árultak csak el, hogy ő a második baba és az anyuka szifiliszes, de a pici egészséges.
A szülés után rögtön otthagyta az anyukája, meg se szoptatta. Annyira hálásak voltunk neki, mert úgy ment el a kórházból, hogy az SMA (veleszületett gerincvelői izomsorvadás) szűrést is megkérte a picinek. Annyit tudunk még, hogy cigánytelepről jött, de ez is csak elszólás volt. Egyébként hófehér baba, de teljesen mindegy, mi elfogadóak voltunk a származással kapcsolatosan.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Amikor megkaptam a hívást, pont dolgoztam. A férjem éjszakás volt és még aludt, de rögtön felkeltettem, egész nap sokkban voltunk. Előtte pár héttel már épp adogattuk el a babacuccokat, babaágy, babahinta, etetőszék, mindent, mert egyáltalán nem számítottunk gyerekre. Úgy voltunk vele az ikrek után, hogy már úgysem fog összejönni sosem. Októberben utaztunk volna külföldre nyaralni, már minden le volt szervezve, amikor jött a telefon. Azonnal mindent visszamondtunk!
A betekintés után másnap már mentünk be a kórházban, a recepción kérdezték, hogy kihez jöttünk, mondtuk. Bementünk, megmutatták, kérdezték, hogy szeretném-e megfogni.
Megláttam és nem is akartuk már otthagyni az első alkalom után. Amikor eljöttünk a kórházból, meg sem tudtunk szólalni, egyikünk sem.
Már a fénykép alapján úgy éreztük, hogy ő a mi kisfiunk.
A kisfiú is rögtön ránk mosolygott, megnyugodott. Olyan, mintha ide született volna.
Annyit lehettünk bent nála, amennyit akartunk, volt egy papírunk, hogy bármikor látogathatjuk, ott lehetünk egész nap. Jártunk be hozzá a kórházba 5 napig és vártunk a papírozásra, hogy hazavihessük. Addigra már hét hetes volt.
Nagyon nyugodt, mosolygós baba, szépen fejlődik, végigalussza az éjszakát az első pillanattól. Gondozatlan terhességből volt, de a szülőanya biztos nagyon vigyázott rá, mert nem lenne különben ilyen nyugodt. A nővérek is nagyon de nagyon szuperek voltak vele, csak pozitív dolgokat tudok mondani róluk. Ahányszor bementünk, a kisfiunk szinte mindig ölben volt, meg a többi babát is mindig felvették, ha sírtak, babusgatták őket, etették, gondozták, játszottak velük.
Pedig voltak más babák is egyedül hagyva. Nem is bírtam sírás nélkül. Hárman voltak a mi szobánkban, mindhárman nehéz körülmények közül jöttek. Az egyiküket végül a nagymama vitte haza, mert az anyuka kiskorú volt és megszökött.
Volt egy féléves kicsi, aki azért volt ott, mert össze-vissza verték otthon, úgy hozták be, róla aztán le is mondtak és örökbeadható lett. Én hazahoztam volna legszívesebben azt a bántalmazott kisfiút is.
Anyakönyvezés nélkül élő csecsemő, titkolt terhesség, vér szerinti szülőnek hálás családok. Az SOS Gyermekfalvak Az első anyák napja című kampányában utánajárt, hova kerültek azok az újszülöttek, akiket a szülést követően kórházban hagytak a szülők. Az alapítvány örökbefogadó anyák történetein keresztül mutatja be az nlc-n, mi történik az elhagyott csecsemőkkel a kórház falai közt, mi történik, amikor hosszú hetek, hónapok után végül családba kerülnek. A megszólaló anyák mind az örökbeadási folyamat felgyorsítása után kaptak rövid időn belül kisbabát.
Éves szinten ezernél több csecsemő tölti élete első hónapjait kórházban, mert szülei elhagyták, vagy nem tudják hazavinni. 2024. júliusa óta, az új szabályozás szerint, ha az anya vagy más családtag 6 hétig nem jelentkezik, örökbeadhatók lesznek. A babák 80 %-át azonban látogatják, többségükről nem mondtak le a szülők, csak életkörülményeik miatt nem tudják hazavinni. Van olyan gyermek, aki akár 1 évet is kórházban tölt.
Abban az időszakban, aminek az érzelmi kötődés, a bizalom kialakulásáról kellene szólnia, egyedül vannak. Mindez azért, mert nincs elég nevelőszülő, aki befogadja őket. Az SOS Gyermekfalvak jelenleg is várja nevelőszülők jelentkezését Budapesten, Kecskeméten, Orosházán és a települések 60 kilométeres körzetében.