
Az elmélet szerint, ha egy nőstény csótányt szólít a cipőnk elé a sors, aki egy tokban épp magával cipeli a petéit, akkor a széttaposásával csak azt érjük el, hogy egyrészt szétkenjük a petéket ezen a helyen, másrészt széthordjuk a cipőnkre ragadt petéket, ezzel pedig hozzájárulunk ahhoz, hogy szélesebb körben szaporodhasson.
Tény, hogy ebbe már belegondolni is már-már horrorisztikus, ráadásul tényleg valószerűen és kellően gusztustalanul hangzik. De ahogy az már lenni szokott: a valóság ennél azért jóval árnyaltabb.
A csótányok mindenesetre a természet rémisztő teremtményei, melyek még
- fej nélkül is képesek akár egy hétig is élni,
- mindenféle táplálék nélkül elélnek egy hónapig,
- és ha az oroszok úgy döntenének, hogy idedobják az atomot, a helyi csótánypopulációnak aligha kellene aggódnia: gond nélkül túlélnék a sugárzást.
- Emellett baktériumokat, férgeket terjesztenek
- és a szalmonella terjedésében is szerepük tud lenni.
De ettől még egy jó kis régimódi eltaposás ellenük abszolút működőképes módszer, amit dr. Louis Sorkin, az American Museum of Natural History entomológusa is megerősített a Business Insidernek:
Önmagában az eltaposás biztosan nem terjeszti a petéket
A peték ugyanis aligha élik túl az eltaposás folyamatát. Ezt már Chad Gore, az Ehrlich Pest Control entomológusa teszi hozzá.
Ennek ellenére a szakértők úgy vélik, hogy hiába nem ártunk a taposással, a legrosszabb, amit tehetünk, ha azt hisszük, hogy a csótány eltaposásával megoldottuk a problémát.
Ugyanis ahol egy csótány van, ott szinte biztosan akad több is a fel repedéseiben és más nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló rejtekhelyeken.
Minél tovább hagyjuk élni őket, annál jobban elszaporodnak: nem kell túl sok idő ahhoz, hogy egy házban akár 900 – 1000 körülre hízzon a számuk.
A szakemberek szerint a legjobb dolog, amit tehetünk, nem az irtás, hanem a megelőzés. Előzzük meg azt, hogy az otthonunkba jöjjenek.
- El kell távolítani mindent, ami vonzó lehet a rovarok számára – ételt, vizet és meleget.
- Javítsd meg a csöpögő csöveket a mosogató vagy a fürdőszoba alatt,
- seperd össze a morzsákat,
- és mosogass el.
- Emellett fontos az is, hogy lezárd a repedéseket és réseket, melyeken keresztül a csótányok bejuthatnak az otthonodba.
Ha pedig már ott vannak, a komplex, akadnak természetes praktikák is az irtásukra, de ha nagyobb számban vannak jelen, ajánlott minél előbb rovarirtó szakembert bevonni.