nlc.hu
Család

Újszülöttként elhagyták egy műanyag zacskóban, a méhlepényével együtt: 40 évesen felkereste a vér szerinti családját

A találkozást egy brit reality műsor, a Long Lost Family (Rég elveszett család) hozta össze a június végén közvetített epizódjában.
Jon Scarlett-Phillips

Jon Scarlett-Phillipset 1984 szeptemberében találták meg egy uszoda parkolójában lévő nyilvános vécében Milton Keynes-ben, Londontól mintegy 80 kilométerre. Egy takaróba burkolva volt egy műanyag zacskóban, a méhlepénye pedig még mindig hozzá volt tapadva.

Három tinilány talált rá az élelmiszerbolt zacskójában hagyott újszülöttre, és rögtön segítséget, valamint mentőt hívtak.

Hálás vagyok, nagyon hálás, hogy meghallottak és megtaláltak. Ők mentették meg az életemet

– mondta immár felnőttként a műsorban.

Scarlett-Phillips később örökbefogadásra került, és a műsorban – amely rég elveszett családtagokat egyesít újra – azért szerepelt, hogy megpróbálja felkutatni vér szerinti édesanyját. Elmondása szerint azonban nehéz döntés volt belevágni a keresésbe.

„Sokáig nem akartam keresni. Nehéz ezzel megbirkózni” – mondta. „A kérdés még mindig ott van: Miért tette ezt?” – tette hozzá.

A szakácsként dolgozó férfi jelenleg feleségével, Becky-vel és 17 éves fiukkal él együtt. Elmondása szerint bár jó gyermekkora volt, mindig is tudta, hogy talált gyerek, ami dühkitörésekhez vezetett nála – írja a People.

Bár édesanyját nem sikerült személyesen megismernie, Scarlett-Phillips megható találkozáson vett részt féltestvéreivel. Ők elmondták neki, hogy édesanyjuk – aki 20 éves volt, amikor világra hozta – régóta tartó betegségben szenved, és fizikailag és lelkileg is képtelen volt részt venni a találkozón.

Scarlett-Phillips elmondta, hogy a nővérei levelet is küldtek neki, amit gyönyörűnek nevezett.

„Mindig is szerettünk volna egy fiútestvért” – mondta az egyik testvére a műsorban. „Hát, most már van egy, és sehova nem megyek” – válaszolta Scarlett-Phillips a lap szerint.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top