nlc.hu
Család

Rémálommá vált a Csillag születik sztárjának a házassága: „A férjem egyre agresszívebben viselkedett velem”

Elmenekült a bántalmazó párjától Krizbai Teca. Új szerelme mentette meg a tehetségkutató egykori sztárját.
énekesnő, fotó: Getty Images

Négy év házasság után elmenekült otthonról a 2011-es Csillag születik-ben ismertté vált látássérült énekesnő. Krizbai Teca 2020-ban ment férjhez, miután már öt éve alkotott egy párt az akkori kedvesével. A házassága azonban rémálommá vált. „A férjem egyre agresszívebben viselkedett velem, egyre inkább volt bántalmazó. Nagyon sokszor megalázott engem” – mesélte a Borsnak.

Ebből a pokolból mentette ki a 29 éves énekesnőt az ugyancsak látássérült zenésztársa, Csabi, aki befogadni a nejével. „Teca átjött hozzánk és mondta, hogy nem akar hazamenni. Mi pedig befogadtuk őt a feleségemmel” – árulta el. Bár Krizbai Teca férje eleinte mindent megtett, hogy visszaszerezze az énekesnőt, végül be kellett látnia, hogy véget ért a házassága.

Krizbai Teca egykor

14 fotó

… és most:

Egy váratlan tragédia után májusban azonban egymásra talált Teca és Csabi. Elmondásuk szerint eleinte csupán szimpátia, majd barátság alakult ki közöttük, ám amikor májusban a zenész felesége meghalt, minden megváltozott. „Teca idén márciustól lakik nálunk, azt még a feleségemmel intéztük. Ő viszont május elején, két hónappal ezelőtt elhunyt. Ez egy olyan tragédia és megpróbáltatás, amit sosem lehet feldolgozni. (…) Az a pozitívuma az egésznek, hogy mi tényleg egymásra találtunk. Május vége körül mondtuk ki először egymásnak a bűvös „szeretlek” szót” – újságolta a boldogságukat Csabi.

Az újdonsült szerelmespár szakmai élete amúgy továbbra is összefonódik: Harmónia Duó néven járnak együtt fellépni.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top