nlc.hu
Család

Ő lett Schmuck Andor egyetlen örököse

A hétfőn elhunyt Schmuck Andor egyetlen örököse Fodor Zsóka.

Fodor Zsóka színésznő 15 éven át volt jó barátságban a hétfőn, 54 éves korában elhunyt Schmuck Andorral. Az igazság része az is, hogy az utolsó időkben már megszakadt kettőjük kapcsolata. A 83 éves Fodor a reptéren értesült Schmuck Andor haláláról. A Storynak arról számolt be, hogy a hír hallatán

vissza kellett fojtania zokogását,

mivel tömeg volt körülötte a reptéren.

meghalt schmuck andor

Fotó: TV2

„Nem értettem, miért van olyan sok nem fogadott hívásom, amikor aztán az egyik hívást felvettem, és közölték velem a borzalmas hírt. Ott álltam a bőröndömre várva. Tömeg vett körül, ezért vissza kellett fojtani a könnyeim. Nagyon fáj, mert nagyon szerettem. Mintha a fiam lett volna, úgy beszélhetek róla, mert nagyon jó ember volt” – mondta Fodor Zsóka.

Kettejük eltávolodásáról szólva leszögezte

nem vesztek össze egymással: „Nem volt semmi okunk összeveszni. 15 csodás évet köszönhetek neki. Elvitt Amerikába, Mallorcára, Zanzibárra, a világ több pontjára. Olyanok voltunk, mintha a fiam lett volna.

Amikor érezte, hogy beteg, kizárta a baráti körét. Eltaszított magától mindenkit, köztük engem is. Mindent megpróbáltam, amikor meghalt az édesanyja, akkor is írtam neki. Ahogy egy hosszú levélben megköszöntem azt a sok jót, amit tőle kaptam. De semmire nem reagált, akárhogy próbáltam közeledni.”

Fodor és Schmuck korábban kölcsönös

megállapodást kötött: ennek értelmében egymás örökösei és a tovább élő gondoskodik az elhunyt fél temetéséről is.

Kép:Sajtószoba, TV2

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top