nlc.hu
Család

Két év alatt 42 kilót fogyott: így néz ki most Bujtor István fia

Bujtor Balázs szereti a színészetet, de mivel kiemelkedő zenésztehetség volt, így a hegedűművészetet választotta.

A Best magazinnak nyilatkozott Bujtor István ritkán látott fia, aki nemcsak külsőleg, de személyiségében is nagyon hasonlít az édesapjára. Végzettségét és hivatását tekintve hegedűművész, de a színészet közel áll hozzá, olyannyira, hogy nemrég útjára indította első önálló estjét. 

Szerettem volna én is színész lenni, de 13 évesen bekerültem a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, így ott és akkor eldőlt a sorsom. Ám ez csak az egyik oka, hogy nem lettem színész. A másik, hogy nem akartam a Kisbujtor lenni, ahogy ez a színészgenerációknál szokott lenni. Apámnak sem volt egyszerű a testvére, Latinovits Zoltán után és mellett. Mindig azt mondta, „ha már nem tudok olyan lenni, mint ő, legalább méltatlan ne legyek hozzá.” Én is így gondolom magamra nézve

– kezdte a beszélgetést Bujtor Balázs, aki az utóbbi két évben 42 kilótól szabadult meg. „Két év alatt 42 kilót fogytam, részben elegem lett abból, hogy két tükör kellett ahhoz, hogy meglássam bennük magam. Másrészt azt hittem, vasból vagyok, de nem. Kaptam egy gyelmeztetést, kicsit megugrott a cukrom.”

bujtor istván fia

Kép: Best magazin

A feleségéről és a házasságáról is beszélt. „Harminc éve vagyunk együtt, a lányaink is együtt már 45 évesek. A feleségem szuper nő, vele könnyű volt, és a mai napig könnyű. Csak merem remélni, velem sem nehéz.”

Bujtor Balázs a fogyása előtt:

bujtor balázs

Fotó: Fülöp Dániel

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top