nlc.hu
Család

Pár hónapja alkotnak egy párt, máris gyermeket vár az RTL sztárpárja

Mindketten fiatal szülők akartak lenni, tervezték a kisbabát.

VV Dorka és VV Ádi a ValóVilág legutóbbi szériájának játékosai: igaz, a bentlétük alatt nem ápoltak túl jó viszonyt, sőt, ellenségesek voltak egymással, de a villa falain kívül hamar megtalálták a közös hangot. Rájöttek, hogy szimpatikusak egymásnak, egyre gyakrabban csináltak közös programokat. Az RTL tavaly novemberben forgatott velük, akkor még barátokként álltak kamerák elé, ám mára szintet lépett a kapcsolatuk: gyermeket várnak.

vv dorka és ádi

Fotó: RTL

Mint mondják, nem titkolták egy percig sem egymás elől, hogy nagyon szeretnének gyereket, egy hullámhosszon voltak ebben a kérdésben is. „Azt éreztem, hogy minden klappol. Igaz, fiatalok vagyunk és sajnos a mai világban kitolódott a gyermekvállalás, mi fiatal szülők akartunk lenni” – mondta a VV-győztes Ádám.

Nemrég egy gender partit is szerveztek, amelyen kiderült, hogy kisfiút várnak, aki ősszel születik majd. Mint kiderült, Dorka nehezen viselte az első trimesztert, hangulatingadozásai voltak és az étvágya sem volt az igazi, de mára minden rendben. 

Azt is elárulták, hogy Farkas Ádám Nolen lesz majd a pici neve.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top