nlc.hu
Család

Erdélyi Mónika fizetés nélkül távozott egy francia étteremből

Fizetés nélkül távozott egy francia étteremből Erdélyi Mónika, elmondta, miért nem rendezte a számlát.

Erdélyi Mónika az utóbbi években aktív szereplője lett a közösségi médiának, ahol influenszerként elsősorban életmóddal, utazással és gasztronómiával kapcsolatos tartalmakat oszt meg. Nemrég lányával, Mollival a francia Riviérán nyaraltak, és egy meglepő dologról számoltak be:

Antibes kikötőjének közelében választottak egy éttermet, ahol pizzát rendeltek.

Erdélyi Mónika fizetés nélkül távozott egy francia étteremből

(Fotó: Schumy Csaba/fotocentral)

Erdélyi Mónika videós beszámolójában elmondta, hogy az étel esztétikai megjelenése ígéretes volt, de a pizza alsó része teljesen megégett. Az első tálalás után visszaküldte az ételt, azonban a második kör sem hozott jobb eredményt: elmondása szerint a pizza széle égett, belseje pedig elázott.

A műsorvezető azt mondta, a kritikája azért is jogos volt, mert a pizza körülbelül 9 ezer forintnak megfelelő összegbe került. Végül úgy döntöttek, nem fizetik ki a számlát, mivel az ételt elfogadhatatlannak tartották.

Erdélyi Mónikát az utóbbi időben rengetegen betámadták az interneten. A kommentelők többek között azt firtatták, hogy mégis miből telik neki és a kisebbik lányának a közös utazgatásokra, luxushajóutakra. Az exműsorvezető a legutóbbi videójában felháborodottan reagált a közösségi médiában őt ért támadásokra. 

Elmondta, hogy senki nem finanszírozza az útjaikat, mindent saját zsebből fizet: „Még egyszer utoljára elmondom azt is, hogy mi miből finanszírozzuk a sok utazásunkat: egyrészt én nagyon sokat dolgozom, másrészt pedig kifejezetten spórolósan élünk”.

via 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top