nlc.hu
Család

Bangó Margit dédunokája két diplomával keres állást

Kiváló eredménnyel szerezte meg második diplomáját Bangó Margit dédunokája, Tina, aki a család első diplomás tagja lett.

Dédnagymamájának köszönheti Tina, hogy diplomás nő lett belőle, Bangó Margit anyagilag és emberileg is mindent megadott számára ahhoz, hogy csak a tanulásra kelljen koncentrálnia.

Bangó Margit és dédunokája, Tina a diplomaosztón

Fotó: Bangó Margit/Facebook

Nem tudom neki elégszer megköszönni, hogy miatta lettem az, aki lettem. A nevelése, hogy emberileg, lelkileg végig mindenben támogatott. És ezenfelül persze anyagilag is mindent megadott nekem. Nélküle nem erre vezetett volna az utam, de megtanított rá, hogy a szorgalom, az alázat megtérül. Mivel a gondolkodásunk nagyon hasonló, mindig hallgattam a jó szavára. És igaza lett. Nem kért tőlem lehetetlent, mindig csak annyit, tanuljak, hogy soha ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy másra kelljen anyagilag támaszkodnom

– idézi a Story magazin a 24 éves lány szavait, aki néhány héttel ezelőtt szerezte meg második diplomáját.

Tina bevallotta, nem mindenben fogadott szót a dédnagymamának, a vizsgaidőszakot például azóta is emlegetik, de már csak nevetve, és a diplomázás óta már egy római utazásra is volt ideje, ahová párjával, Norbival mentek. „Most már tényleg elkezdjük lassan megszervezni az esküvőnket” – jelentette ki.

Tina három évvel ezelőtt televíziós műsorkészítő szakon szerezte meg első diplomáját, most pedig pedig kommunikáció- és médiatudomány szakos oklevelet kapott. A vőlegénye klasszikus nagybőgő szakon szerzett mesterdiplomát, és míg Tina már állást keres, Norbi még tanulni fog, hogy tanári képesítése is legyen.

Bangó Margit sírt a diplomaosztón

Az én dédunokám a tanulásban éppolyan szorgalmas, mint amilyen szorgalommal áll hozzá az élethez és hozzám, mert mindenben segít. Ha ő nem lenne, nagyon egyedül lennék, de kitölti az életemet. Végtelenül büszke vagyok rá, hogy ilyen sikeresen elvégezte mind a két egyetemet. Szerencsére ezúttal az egészségi állapotom azt is megengedte, hogy személyesen is részt vegyek Tinikém diplomaosztóján. Végigsírdogáltam a büszkeségtől, annyira meghatott

– mesélte Bangó Margit. „Szívből remélem, ahogy most ezzel valóra váltotta az álmomat, úgy én is megadhatom majd neki azt, amire ő vágyik egy ideje tiszta szívéből. Eljött az ideje annak, hogy a vőlegényével egybekeljenek. Nagyon támogatom a közös életüket, már nyugodt szívvel útjára lehet engedni a gyerekeket. Tinikém pedig azt szeretné, ha énekelnék az életük nagy napján. Mondtam neki, mivel jól érzem magam, és ha ez a jövőben is így marad, akkor bizony számíthatnak rá, hogy reggelig nótázok nekik” – fogalmazott.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top