Az orvos, aki mindenhez értett
William Andrus Alcott neve ma már nem sokat mondhat az olvasóknak, pedig a maga korában egyike volt a legnépszerűbb szerzőknek, akik életmódbeli tanácsokkal futottak be nagy karriert. A viktoriánus kor életvezetési guruja eredetileg orvosi végzettséggel rendelkezett, és erre alapozva építette fel saját személyes brandjét. Mélyen vallásos és puritán beállítottságú volt, aki hitt abban, hogy a társadalom erkölcsi és testi megújulása lehet az egyetlen előrevivő út. Több, mint száz könyvet és tanulmányt írt, célcsoportja a polgári középosztály volt. Adott tanácsokat
- a házasélettel,
- a gyermekneveléssel,
- az egészséges táplálkozással kapcsolatban,
- és komoly rajongói kört mondhatott magáénak.
Mivel Alcott a kor szellemének megfelelően a társadalom alapegységének a családot tekintette, számos műve foglalkozott azzal, hogyan lehet harmonikus családot működtetni gyakorlatilag az első pillanattól, azaz a házasság megkötésétől kezdve. Ez rendkívül divatos témának számított, így nem kis konkurenciával kellett megküzdenie a piacon.
A 19. századi házassági kézikönyvek nagy része a közép- és felsőosztálybeli fiatal feleségeknek szólt, számos témát felölelve, beleértve a háztartást, a házastársi kötelességeket és a férj iránti engedelmességet.
William Andrus Alcott
Ezeket a kézikönyveket férfi és női szerzők egyaránt jegyzik, és olyan sok volt belőlük, hogy egyes művek célzott megjegyzéseket tartalmaznak, amelyekben a szerző megelőző jelleggel védekezik a plágium vádjaival szemben. Nem véletlen, hogy William Andrus Alcott 1837-es könyvében, a The Young Wife, or Duties of Woman in the Marriage Relation (Az ifjú feleség, avagy a nő kötelességei a házastársi kapcsolatban) című műben, Alcott rögtön azzal kezdi az előszót, hogy biztosítja olvasóit: „E mű minden fejezete hónapokkal bizonyos, hasonló érzéseket megfogalmazó újabb kiadványok megjelenése előtt íródott.”
A fiatal feleségeknek szóló házassági kézikönyvek nagyrészt hasonló gondolatokat tartalmaztak. Ezek között szerepelt a keresztény tanításokra és hiedelmekre alapozott életvitel, mint a nő házasságon belüli viselkedésének alapja. A sok egyforma mű közül Alcott könyve mégis kiemelkedett, olyannyira, hogy a mai napig kapható – igaz, ma már történelmi kuriózumként, és nem praktikus gondolatébresztőként vesszük a kezünkbe.
A családi béke kulcsa: az odaadó engedelmesség
Alcott közel négyszáz oldalas, átfogó műve 28 fejezeten át taglalja, hogyan illik viselkednie egy éppen csak házzasságra lépett fiatal nőnek. Részletesen kitér az olyan külsőségekre, mint az öltözködés, egészséges életvitel és mások felé nyújtott segítség, de éppúgy, a belső értékrend fontosságára is: a férj felé mutatott engedelmességre, a hitre és az önismeretre. Ezek közül néhány ma is imerősen cseng, és önmagában pozitív üzenetet hordoz, de a megvalósítás akkor javasolt módja ma már kelthet némi megütközést.
A szerző már a könyv elején leszögezi, hogy a nő férjének segítője, nem pedig egyenrangú társa, ugyanakkor elismeri a nő különleges adottságait is. Ezt írja:
„Volt idő a világunk történelmében, amikor a nő nem létezett. A férfi nemcsak magányos volt hanem hiányát érezte egy segítőtársnak is. A mindenható Hatalom ezért létrehozta az emberiségnek azt a módosított és bizonyos tekintetben továbbfejlesztett formáját, amely később a nő nevet kapta, és bemutatta a férfinak. A nő szerepe, hogy a férfi segítője legyen.”
Vasiliy Pukirev: Esküvő c. festménye (1862) Fotó: VCG Wilson/Corbis via Getty Images
Alcott rámutat, hogy az apja házának elhagyása és a férje házába költözés önmagában is az alárendeltség gesztusa a fiatal menyasszony részéről. Úgy érvel, hogy a nő, amikor elhagyja azt a környezetet, amelyben felnőtt, önként lemond minden olyan jogról és kiváltságról, amelyhez hozzászokott. Ezzel a közös élettel kapcsolatos döntés jogát is átadja újdonsült férjének.
„Ami a kevésbé fontos kérdéseket illeti – mi legyen az ebéd – hogyan legyen berendezve a ház – hogyan vezessék a házat és a cselédeket –, ezekben a kérdésekben és sok másban a feleség minden veszély nélkül teheti, amit akar; de amikor a kérdések a következők: mi legyen a hivatás – mi legyen a lakóhely – milyen legyen az életmód és a kiadások mértéke – mit kezdjenek a vagyonnal – hogyan és hol neveljék a gyermekeket – mi legyen a hivatásuk vagy az életkörülményük – kit alkalmazzon vagy bízzon meg a férj – milyen elveket kell követnie a közügyekben – kiket válasszon társainak vagy barátainak – mindezeket kizárólag a férjre kell bízni; mindezekben az ő akaratának kell érvényesülnie, különben soha nem lehet harmónia a családban.”
A közet a felvázolt elveket számos bibliai példával támasztja alá, ezzel is sugallva, hogy az említett törvényszerűségek az emberiség létezése óta fennállnak, és isteni jóváhagyással váltak egyeemes igazsággá. Ez eszi a könyv minden állítását cáfolhaatlanná: hiszen kinek lehenek érvei a Szentírás szavaival szemben?
De mit tegyen eközben egy rendes férj?
A házasság két ember szövesége, és Alcott nem bízta a vélelenre azt sem, hogy a férfi hogyan viszonyuljon társához. A szintén 1837-ben kiadott The Young Husband’s Book, azaz Az ifjú férj könyve részletesen foglalkozik a másik fél házastársi kötelezettségeivel is. A könyv írásakor a szerző láthatólag mindenre gondolt: praktikus tanácsokkal szolgál a megfelelő feleség kiválasztásától kezdve a bosszantó rokonokkal való bánásmódig. Nem fér hozzá kétség, hogy Alcott a saját életében megtapaszalt helyzeteket hozza fel példaként, és ezeket általánosítva dolgozza ki praktikus tanácsait.
Annak ellenére, hogy ma, a 21. századból visszatekintve a viktoriánus kort általában elnyomónak tartjuk a nőkkel szemben, érdekes módon Alcott férjeknek szóló kézikönyvének fő hangsúlya nem azon van, hogyan lehet még jobban leigázni egy olyan feleséget, aki már a férj teljes jogi és fizikai ellenőrzése alatt áll. Sokkal inkább azokra az ünnepélyes kötelezettségekre fókuszál, amelyeket egy úriember a házasságkötéskor vállal.
Ezek közül a legfontosabb a szerző szerint az újonnan elvett feleség és a jövőbeli gyermekek ellátásának kötelezettsége. Ennek érdekében a kézikönyv hangsúlyozza, hogy a fiatal férjnek „szorgalmasnak és takarékosnak” kell lennie. Azt is tanácsolja, hogy legyen mértékletes, és ne hódoljon drága személyes ízlésének:
„Mindig legyen kész feláldozni pillanatnyi személyes örömeit azok jövőbeli jólétéért, akik első és legfontosabb személyként tekintenek rá.”
Alcott emlékezteti a fiatal férjet arra a nagy áldozatra, amelyet felesége hozott azzal, hogy hozzáment. Kiemeli, hogy elhagyta saját családját és a szülői házat, lemondva azoknak a társaságáról, „akik születése óta kedvesek voltak számára”. Ezzel „szívét és boldogságát” új férje gondjaira bízta. A továbbiakban kijelenti, hogy felesége biztonságáról, kényelméről és boldogságáról gondoskodva a fiatal férjnek mindig konzultálnia kell vele a kívánságaival kapcsolatban, és bár az ő feladata, hogy korlátokat szabjon a kiadásoknak, arra ösztönzi, hogy „e határokon belül méltányos arányban engedjen”. Ezért a figyelmességért és nagylelkűségért cserébe a kézikönyv emlékezteti a fiatal férjet, hogy joggal várhat el hálát és feltétlen engedelmességet házastársától.
Anders Leonard Zorn: A menyasszony (1886) Fotó: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images
A boldogság titka: válassz bölcsen!
Alcott mindkét könyve, a nőknek és a férfiaknak szóló is a nőket érzelmes, általában felelőtlen emberi lényekként ábrázolja, akiknek egyetlen célja – hacsak nem erkölcsileg deviánsak – az otthon és a tűzhely megőrzése, valamint férjük és gyermekeik gondozása. Felhívja rá a figyelmet, hogy a szerelmük tisztább és őszintébb, min a férfiaké, éppen ezért sokkal sebezhetőbbek is.
Érdekes módon a kötetek egyike sem szentel különösebb figyelmet a házasságon belüli testi együttlétnek. A nászéjszakát például még csak meg sem említik, holott a közös élet minden apró mozzanatára kitérnek.
Úgy tűnik, a szerző nem gondolja, hogy a fizikai intimitás a házasság boldogságának elsődleges, vagy egyáltalán bármilyen szintű összetevője lehet, vagy hogy a fiatal házasoknak esetleg tudniuk kellene egy-két dolgot ahhoz, hogy társuk kedvében járjanak ebben a tekintetben. A korszellem pedig egyáltalán nem volt annyira prűd, mint hogyan azt Alcott művei sugallják: a viktoriánus korban tömegével terjedtek a pikáns röpiratok, és az erotikus viccek is nagy népszerűségnek örvendtek.
Az, hogy az embereket mi érdekelte, és eközben hogyan éltek, élesen elvált egymástól. Talán nem véletlen, hogy a 19. század második felében, az orvostudomány ugrásszerű fejlődésével megnőtt a különféle gyógyszerek népszerűsége: valahogy el kellett viselni a társadalmi elvárás és a valós érzések között feszülő ellentmondásokat.
A két könyvet egymás mellé téve egy teljes családmodell rajzolódik ki, amely lapvetően patriarchális és keresztény alapokon nyugszik, és a célja egy harmonikus otthon megteremtése, akár annak árán is, hogy a benne élők valódi személyisége háttérbe szorul. Alcott leírása alapján a modern olvasó egy 19. századi nő házasságba lépését egyenértékűnek értelmezhetné egy életfogytiglani büntetéssel, melyet ráadásul örömmel és hálásan kell fogadnia az érintettnek. Nem véletlen, hogy az összes korabeli kézikönyv külön kihangsúlyozza, hogy a boldog élet kulcsa a megfelelő házastárs megválasztása: hiszen, ha már fogság, akkor legalább a társaság legyen kibírható.
