nlc.hu
Család

Meghalt Szamos Miklós – órákkal azután hunyt el, hogy bezáratták a cukrászdáját – FRISSÍTVE!

A cukrászmesternek beleszakadt a szíve abba, hogy elveszítette élete munkáját.

Nem sokkal azután, hogy az I. kerületi önkormányzat szerdán végrehajtókkal bezáratta a legendás, budai Ruszwurm cukrászdát, kórházba került, majd meghalt Szamos Miklósírja a Blikk. A lap értesülései szerint infarktust kapott a 79 éves tulajdonos.

A végrehajtók szerda reggel jelentek meg a cukrászdánál, miután az önkormányzat így akart pontot tenni egy másfél évtizede húzódó vita végére. A Ruszwurm bérlői – a hivatal állítása szerint – régóta a piacinál sokkal alacsonyabb bérleti díjat fizettek, és amikor az önkormányzat emelni akart a díjon, Szamos Miklósék ezt nem fogadták el. Tíz évvel ezelőtt az önkormányzat felmondta a szerződést, ami után bíróság elé került a dolog. Évekig tartott a pereskedés a két fél között, a Kúria végül az önkormányzat javára döntött: a tulajdonost a helyiség visszaadására, valamint a 300 milliós tartozás megfizetésére kötelezték.

Szamos Miklós pár órával azután, hogy elvették a cukrászdát, kórházba került és elhunyt.

Az I. kerületi polgármester, Böröcz László azt ígéri, hogy a bezárt Ruszwurm helyén új cukrászda nyílhat majd, amelynek az üzemeltetőit pályázaton keresik meg.

UPDATE (11:10)

Szívszorító posztban búcsúzik tulajdonosától a legendás budai cukrászda: „Kedves Vendégeink a Ruszwurm Cukrászda utolsó bejegyzését írom. Tegnap az önkormányzat elvette 20 ember munkáját, bezáratta a Ruszwurm Cukrászdát. A tulajdonos, Szamos Miklós a mi főnökünk nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját és délután belehalt ebbe a fájdalomba Nincsenek tovább szavak, csak az üresség maradt.”

UPDATE (12:55)

„Őszinte részvétemet szeretném kifejezni Szamos Miklós családjának, együttérzéssel gondolok rájuk ezekben a nehéz napokban”írta az Index megkeresésére Böröcz László azután, hogy nyilvánosságra került, infarktus következtében meghalt Szamos Miklós, nem sokkal azután, hogy bezáratták a Várban működő, történelmi múltra visszatekintő Szamos Cukrászdát.

Keresések Google Trends infografikán: cukrászda

Keresések Google Trends infografikán: cukrászda

 

Meghalt Szamos Miklós - órákkal azután hunyt el, hogy bezáratták a cukrászdájátEz a tartalom a Google-lal kötött fizetett partnerség keretében készült, amelynek célja a Google Trends népszerűsítése.

Kiemelt fotó forrása: YouTube

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top