
Eszter (Balogh Tamásné) a Séfek Séfe 2024-es évadának egyik legismertebb arca volt. Rengeteg támadás érte az elmúlt egy évben, különösen a külseje miatt. Nemrég eldöntötte, hogy változtat ezen, de elsősorban az egészsége miatt, ugyanis babát tervez a 35 évvel idősebb férjével.
„Úgy döntöttem, hogy életmódváltásba kezdek. (…) Egy dietetikus segítségével indultam neki. (…) Elég rosszak lettek a legutóbbi laboreredményeim, ami kicsit elgondolkodtatott. Nem akarok 30 évesen meghalni és gyereket is szeretnék” – indokolta a Borsnak, miért vágott bele.
Eszter elmondta, hogy a férjével már a kezdetek óta nagyon vágynak egy közös gyerekre. „Mostanság nagyon rápörögtünk a babatémára. (…) Egyelőre azt remélem, hogy fél év alatt sikerül rendbe szednem magam” – árulta el az amatőr séf, akinek a házassága a jelentős korkülönbség ellenére is boldog és kiegyensúlyozott.
A 30 éves Eszter amúgy biztosításokkal foglalkozik és a férjét is ennek kapcsán ismerte meg évekkel ezelőtt, amiből hamar szerelem szövődött. „2019-ben ismerkedtünk meg, amikor biztosítást kötöttem Tamásnak. Az első randin kávézni mentünk Szentendrére, azóta pedig már 5 éve együtt vagyunk és össze is házasodtunk. (…) Rengeteg időt töltünk együtt, szoktunk utazni, kirándulni” – mesélte még egy tavalyi interjúban.
Kiemelt fotó forrása: TV2 / Séfek Séfe