nlc.hu
Család

Vajna Tímea először mutatott képeket két babájáról: megdöbbentően hasonlítanak

Tündéri babafotókat posztolt Palácsik-Ráthonyi Tímea a kislányáról és kisfiáról, akik alig néhány hónap különbséggel születtek. Ben és Hailey úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás.
Vajna Tímea Andy Vajna filmbéli plakátjaival, amelyeket a Nobuban állítottak ki

Fehér és rózsaszín, kötött babaruhákban, békésen szundikálva fényképezték Vajna Tímea két csöppségét. Andy Vajna özvegye még sosem mutatta meg a két gyermekét egyszerre, ilyen közelről, úgy, hogy az arcukat is jól lássuk: gyorsan ki is derült, hogy a júliusi születésű Hailey és a februárban világra jött Ben között rendkívüli a hasonlóság.

Jóságra és mások megsegítésére fogom nevelni a gyermekeimet utolsó képeken Haileyke szinte egyforma Bennel

– írta a képek mellé a büszke édesanya. Ben a fehér, míg Hailey a rózsaszínű szettben látható a fotókon, amelyek alighanem hagyományos babafotózás keretében készültek. A gyönyörű felvételeket Vajna Tímea gyermekeiről erre a linkre kattintva találod.

A modell már Andy Vajna feleségeként is próbálkozott a gyermekáldással, már előkészültek a lombikprogramra, amikor a filmproducer elhunyt.

2023-ban ment feleségül Ráthonyi Zoltánhoz, akivel nem adta fel a reményt, azonban többször elvetélt, és a mesterséges megtermékenyítés sem sikerült. Végül az orvosok tanácsára béranyát fogadtak, csakhogy közben mégis sikerült az embrióbeültetés, és Palácsik-Ráthonyi Tímea maga is teherbe esett. Kisfiuk, Ben a béranya segítségével jött világra az év elején, majd pár héttel ezelőtt Vajna Tímea 42 évesen életet adott kislányuknak, Hailey-nek.

„Szinte ikrek lesznek. Remélem, jó testvérekként majd szépen eljátszanak egymással, és nem lesz köztük testvérféltékenység. Az biztos, hogy mire világra hozom a második kisbabánkat, addigra profi leszek, mert a kisfiamnál mindent megtanulok az újszülöttekről” − mondta korábban.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top