Több mint egy éven át zaklatta volt párját egy kolozsvári férfi. Az illető 2024 márciusa és 2025 júniusa között próbálta kierőszakolni a nőnél, hogy fenntartsa vele a kapcsolatot – írja a Maszol. Volt barátnőjét kompromittáló képek nyilvánosságra hozatalával fenyegette, sőt
halálos fenyegetésekkel is igyekezett megfélemlíteni.
- „Meg akarlak ölni, meg akarlak alázni szexuálisan”,
- „megöllek, válaszolj mert mérges leszek”,
- „holnap megöllek, ha nem válaszolsz, anyám életére esküszöm”,
- „adj még egy esélyt, különben mindent felgyújtok körülötted”
– írta a nőnek, akit elvileg vissza akart hódítani.
A kolozsvári bíróság távolságtartási végzést adott ki
a férfi ellen, aki több ízben megszegte azt. 2024 december és 2025 május között ismételten próbálta felvenni a kapcsolatot volt barátnőjével, akit mindenhová követett.
Az elektromos nyomkövető viselésére kötelezett férfi a szankciót június 3-6. között elutasította, majd augusztus 30-ig tíz alkalommal is megsértette a távolságtartási végzést. A kolozsvári bíróság végül 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte, így talán véget ér a bántalmazó kapcsolat.
Ha Ön vagy ismerőse bántalmazás áldozata,
hívja a nap 24 órájában ingyenesen elérhető 06-80-20-55-20 telefonszámot, vagy szükség esetén a 112-es segélyhívót, vagy a NANE segélyvonalát: 06 80 505 101. A családon belüli erőszakkal, párkapcsolati erőszakkal, vagy a nők és gyerekek elleni erőszak egyéb formáival kapcsolatos, kifejezetten jogi természetű kérdések felmerülése esetén a PATENT Egyesület jogsegélyszolgálata nyújt információt. Szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig ingyenesen hívható telefonszáma: +36 80 80 80 81.
Külföldről hívható (nem ingyenes) vonal: +36 21 20 22 083.
Kép: Pixabay
