nlc.hu
Család

Új tantárgyat vezet be a kormány a magyar iskolákban

A mesterséges intelligencia oktatását már ebben a félévben bevezetik számos magyar iskolában.

Már ebben a félévben bevezetik a mesterséges intelligencia oktatását hatvan magyarországi szakképző intézményben. A tantárgyat egyelőre kísérleti jelleggel építik be a szakképzésbe – írja az Index. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint a kormány célja az, hogy februártól minden szakképzésben tanuló diák számára elérhető legyen az új tantárgy.

Új tantárgyat vezet be a kormány a magyar iskolákban

A mesterséges intelligencia oktatását később

a teljes magyar oktatás részévé kívánják tenni, úgy,

hogy az általános iskolák első és ötödik évfolyamán, majd a gimnáziumok kilencedik évfolyamán vezetnék be a tárgyat. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos szerint

„az MI-vel valamiféle viszonyt mindenkinek ki kell alakítania, ezt nem lehet elég korán elkezdeni”.

Kép: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top