nlc.hu
Család

Combcsontját törte a 2 éves kisfiú a bölcsődében, az anya döbbenetes választ kapott kérdésére az ott dolgozóktól

Egy kétéves kisfiú combcsontját törte a nyíregyházi bölcsődében. Anyja feljelentést tett, de a rendőrség szerint nem történt mulasztás. Az ott dolgozók furcsa választ adtak, mikor az édesanya kérdőre vonta őket.
Kisfiú édesanyja nyakában

Egy kétéves kisfiú súlyosan megsérült egy nyíregyházi bölcsődében: júliusban az udvaron játszva eltörte a combcsontját. Több műtétre volt szüksége, és újra kellett tanulnia járni.

Az édesanyát azzal hívták fel a bölcsődéből, hogy a fiú sír a fájdalomtól, nem bír lábra állni. Feljelentést tett gondatlanság miatt, mert nem érti, miért őt értesítették először a bölcsődéből, és miért nem hívták rögtön a mentőket.  Az anya a hívás után egy órával tudott csak odaérni, addig a gyereket lefektették a bölcsődei dolgozók, lábát felpolcolták. 

Állítása szerint a dolgozók azzal védekeztek: „nincs röntgenszemünk”.

A gyermeknek combcsont-rövidülése lett, amin csak rendszeres gyógytornával tudnak segíteni. Újra kellett tanulnia állni és járni. Az édesanya azt mondja, úgy érzi, az intézmény nem akar foglalkozni a történtekkel. Nem kapott pontos tájékoztatást arról, mi történt, sokáig kérlelte, végül mutattak egy kamerafelvételt neki az esetről – mesélte az RTL Híradónak. 

A rendőrség a vizsgálatot lezárta, és arra a következtetésre jutott, hogy nem történt szabálysértés vagy mulasztás.

Ugyanakkor a rendőrség szerint a bölcsőde gyermekbalesetvédelmi szabályzata alapján súlyos esetben orvosi ellátásbiztosítás és mentő értesítése kötelező, ám ebben az esetben a dolgozók a veszélyforrást azonnal megszüntették, és feladatukat szakmai tudásuknak megfelelően ellátták, így nem történt bűncselekmény. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a súlyos sérüléseket a bölcsődei dolgozóknak fel kell tudni ismerni, és haladéktalanul cselekedni kell. Nagy Erzsébet ügyvivó az RTL-nek azt mondta, nincs semmilyen szabály arra vonatkozóan, hogy a szülőt meg kell várni ilyen esetekben. 

Címlapkép: Illusztráció (Getty Images) 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top