nlc.hu
Család

Táplálkozási szakértők rombolták le a mítoszt: A koleszterin nem a szalonnából és a tojásból származik, hanem ebből a két dologból

A magas koleszterinnek egészen más oka van, mint hinnénk, mondja a szakértő dietetikus.

Évek óta riogatnak minket azzal, hogy a tojás és a szalonna a koleszterin egyenes útja a biztos végzethez. Most úgy tűnik, mégsem ez a teljes igazság. Egy elismert dietetikus szerint épp az ellenkezőjét hisszük annak, mint ami a tudomány szerint történik a testünkben. Emiatt pedig egyre több a zsírmáj, a bőrprobléma és a felborult hormonműködés.

A táplálkozási szakértő, Predrag Nenadić, aki pályafutása során több neves külföldi intézményben is dolgozott, nemrég komolyan megreformálta mindazt, amit idáig hittünk. 

„A zsírmájat nem a zsíros étel okozza – ez egy óriási tévhit”

Nenadić szerint a zsírmáj kialakulását legtöbben rosszul értelmezik. Nem a zsír a bűnös ugyanis, hanem a cukor. A májunk a felesleges cukrot alakítja át zsírrá, és ha a cukorból túl sokat fogyasztunk, a máj elkezd raktározó üzemmódra váltani. Ezzel pedig szépen lassan kialakul a nem alkoholos zsírmáj, amely ma már népbetegség.

„Ha félünk a zsírtól, és mindent kiiktatunk, ami ’koleszterint tartalmaz’, akkor pont azt a védőanyagot vonjuk meg a testünktől, ami megakadályozná, hogy a zsír a májban rakódjon le” – magyarázza a szakember.

A védőanyagnak még neve is van: kolin (B4-vitamin). Ez pedig bőven megtalálható az ellenségnek hitt szalonnában, tojásban és húsokban – vagyis éppen azokban az ételekben, amelyektől az emberek félve hátat fordítanak.

A zsírmáj jelei: több, mint egy kis fáradtság

A nem megfelelően működő máj nem tud méregteleníteni sem. Ennek pedig látványos, de legalábbis jól érzékelhető nyomai is vannak:

  • pattanások, kiütések,
  • makacs korpa,
  • körömlemez-leválás,
  • testszerte jelentkező viszketés.

Ezek mind azt üzenik: ideje átgondolni az étrendet. De nem a szalonnát kell kidobni a kosárból. A triglicerid ugyanis nem a sertéshús miatt magas – hanem a kenyér, péksüti, gyümölcscukor miatt.

nő fogja a hasát

A koleszterinről egész mást gondoltunk mostanáig. A dietetikus hívja fel a figyelmet fontos információkra. (Fotó: GettyImages)

A dietetikus szerint a legtöbben itt hibáznak a legnagyobbat

„Ha magas a triglicerid, akkor nem kolbászból ettünk sokat, hanem kenyerből, péksüteményből, finomlisztből, gyümölcsből és mindenek előtt cukorból” – mondja a dietetikus. Vagyis nem a zsíros vasárnapi ebéd a bűnös, hanem a mindennapi ártatlannak hitt szénhidrátok.

Mit szeret a máj? Víz, rost és keserű ételek

A májtisztítás nem egyenlő a gyümölcslevekkel és léböjtkúrákkal. Sőt, Nenadić szerint a gyári levek kifejezetten árthatnak is.

A fruktóz ugyanis – főleg a kukoricából előállított glükóz-fruktóz szirup – az egyik legkönnyebben raktározódó zsírformáló cukor. Ezért nem működnek a többnapos léböjtök: a máj a legtöbb esetben egyszerűen még több cukorral találkozik, mint normál esetben.

A dietetikus májbarát listája így áll össze:

  • bőséges víz,
  • oldható és oldhatatlan rostok,
  • keserű zöldségek: gyermekláncfű, bojtorjángyökér, cikória.

És ami talán a legmeglepőbb: egészséges zsírok – ezek nélkül a máj nem tud jól működni.

Ezeket érdemes visszaengedni a tányérra:

  • tojás
  • szalonna (mértékkel)
  • olívaolaj
  • hidegen sajtolt növényi olajok
  • lazac, makréla és más zsíros halak

A tanulság egyszerű: nem a zsír az ellenség

A valódi probléma a túlzott cukorbevitel, a finomított szénhidrátok és a rejtett fruktóz. Nem pedig a nagymama vasárnapi csomagolt szalonnája. A dietetikus üzenete pedig egyértelmű: A koleszterin nem az ellenségünk. A szervezetünknek szüksége van rá – csak tudnunk kell, melyikből mennyit engedjünk be”.

via

Ez is érdekelhet Megnézem

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top