Jay sérült lábbal indult útnak aznap, és saját bevallása szerint azon gondolkodott, hogy feladja a túrát. A csúcs után lefelé azonban egy soványka, barátságos kiskutya keresztezte az útját. A kutyán nem volt nyakörv, gazdáját nem volt sehol, de úgy viselkedett, mintha ismerné a férfit: követte, mellé heveredett, sőt, amikor elfáradt, hagyta, hogy Jay felvegye és a vállán vigye tovább.
A környéken több gazdátlan eb él, a helyiek sokszor mindet egyszerűen Rexnek hívják — a férfi mégis gyorsan megértette, hogy ez a kutya nem „csak egy a sok közül”. A hegy lábánál fekvő jurták közelében egy helyi férfi el akarta kergetni, de végül inkább biztatta Jayt, hogy vigye csak magával.
Jay azonban tudta: a kutya a hegyekhez szokott, nem városi háziállat. A lefelé vezető úton már azon gondolkodott, mi lesz Rex sorsa, ha befejezi a túrát. A völgyben élő egyik család végül szívesen befogadta az ebet. Jay számára ez megnyugvást hozott: látta, hogy a család gondoskodik az állatairól, és Rexnek kutyus-társasága is lesz.
Az utolsó este így is nehéz volt — a férfi megosztotta az ebbel a vacsoráját, reggel pedig a kutya beült a sátrába, mintha nem akarna elszakadni tőle. A búcsú végül a völgyben történt meg. Rex még egyszer visszafutott Jayhez, utoljára odabújt, majd lassan visszasétált új családjához.
Jay azóta is sokat gondol rá.
„Sokszor eszembe jut, minden nap. Egyszer lehet, hogy visszatérek érte — de csak akkor, ha már biztos lehetek benne, hogy nálam lenne a legjobb helyen.”
Rex ma is a hegyek között él, ahol született: szabadon, ismerős terepen, egy szerető családnál.
Fotó: YouTube screenshot
