Katie háromgyerekes anya, aki a tinikorral kapcsolatban meglepő felfedezést tett: nem is a lázadás, hanem a magány ütötte leginkább szíven.
„Mihelyt az összes gyerekem elérte a tinédzser kort, magányosabbnak éreztem magam, mint valaha – írja vallomásában az anya. – A napi feladataimat kitöltötte addig a gyerekek kísérgetése, házi feladatok ellenőrzése, uzsonnák készítése és a délutáni nagy beszélgetések arról, hogy mi történt az iskolában. Mindez a gondolataimmal töltött csendes, magányos időbe fordult át.”
Az anya először nem tudta, mitévő legyen, hiszen a legtöbb idejét a gyerekeire szánta, mert szükségük volt rá. Aztán egyre kevesebb időt igényeltek, alig voltak otthon, ha pedig néha hazataláltak, akkor a szobájukban töltötték az idejüket. Katie elmondása szerint ez hatalmas űrt hagyott a lelkében, és kellett egy kis idő, amíg képes volt pozitívan értékelni a nyakába szakadt szabadidőt.
„Igen, hiányoztak, és persze nosztalgiáztam a kiskori emlékekkel – teszi hozzá Katie. – De az anyaság ezen szakaszában van azért jó is: végre aludhatok. Nem kell azon aggódnom, hogy felkeltsem a gyerekeket, ebédet csomagoljak és gondoskodjak arról, hogy időben elérjék a buszt, mert most már egyedül is el tudnak menni az iskolába.
Végre képes vagyok egy könyvet elejétől a végéig elolvasni anélkül, hogy egy gyerek megzavarná, hogy megkérdezze, van-e nálam csoki.
Képes voltam álmaim karrierjét folytatni, és megírni az első regényemet. Újra elkezdtem kötni, most már sálakat, sapkákat és pulóvereket készítek. Néha 90-es évekbeli zenére táncolok és ugrálok a kanapémon. A plusz idő lehetővé tette, hogy újra felfedezzem, ki vagyok az anyaságon kívül.”
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A tinik pedig egyáltalán nem veszik zokon, hogy az anyukájuk nélkülük jár el programokra és nem adja rájuk a sapkát reggel, sőt, észrevették, hogy anyának van élete rajtuk kívül is, és büszkék rá. Látják, hogy az anyjuk új tapasztalatokat szerez, és látják a személyiségének az anyaszerepen túli részeit is, ami tetszik nekik.
„Megmutatom nekik, hogy az élet folytatódik, és csodálatos lehet, még akkor is, amikor a gyerekek már kezdenek felnőni – írja az anya. – Amikor fiatalabb voltam, tudtam, hogy szeretnék férjhez menni, házat venni, és gyerekeket vállalni. Volt egy ütemtervem arról, hogyan szeretném, hogy alakuljanak a dolgok az életemben. Nincs olyan nap, hogy felébredéskors ne éreznék óriási hálát azért, hogy mindez megtörtént velem, még a sok bukkanó és fordulat ellenére is.
De nem terveztem ezt a részt, és nem is értettem, hogy ez is egy szakasz, ami a tinikor velejárója.
Senki sem beszél arról a magányos ürességről, ami akkor keletkezik, amikor a gyerekek tinédzserekké válnak.”
A tinikorral kapcsolatban a lázadásra, a tinikre leselkedő veszélyekre, a hangulatingadozásokra próbálunk felkészülni, aztán szembetaláljuk magunkat mindezen túl a csenddel is. Katie számára ez egyfajta gyászidőszak volt, amit azzal töltött, hogy elsiratta a gyerekei kicsi korát és megpróbálta kitalálni, mi a következő lépés számára.
„Aztán rájöttem: a tinikor tökéletes alkalom volt arra, hogy újra feltaláljam magam, kipróbáljak olyan dolgokat, amiket mindig is ki akartam próbálni, és kitaláljam, mit akarok kezdeni az életemnek ezzel a következő szakaszával – fejtegeti az anya. – A legjobb az egészben az, hogy mindezt megteheted, miközben még mindig egy fedél alatt élsz a gyerekeiddel. Ha nem tapasztaltam volna meg a magányt, amit az okozott, hogy felnőnek, akkor én sem erőltettem volna magamra, hogy új utat keressek.”
