nlc.hu
Család

Boráros Gábor megszólalt: így van most kislánya Jákli Mónika halála után

Boráros Gábor az RTL vendégeként arról beszélt, hogyan érzi magát kislánya Jákli Mónika tragédiája után, hogyan telnek mindennapjaik és kitől kap segítséget.

Boráros Gábor az RTL vendége volt és őszintén beszélt arról, hogyan érzi magát most gyermeke. Mint elmondta, ő maga igyekszik minél inkább helytállni. „Most már a két szülő szerepét egyedül igyekszem betölteni” – fogalmazott.

A kislány sok időt tölt Jákli Mónika édesanyjával is

A beszélgetés során hangsúlyozta, tisztában van felelősségével, melyet nem vesz félvállról. Mindent megtesz, hogy biztosítsa a boldog jövőhöz szükséges életet kislánya számára. Kislánya pedig Jákli Mónika anyukájával is sok időt tölt.

Boráros Gábor korábban már elmondta, szakember támogatását kérte abban, hogyan mondja el gyermekének, hogy édesanyja meghalt. A gyermekpszichológus közreműködése elsősorban ahhoz kellett, hogyan fogalmazza meg Zora nyelvén a helyzetet. A tanácsadás nagy segítség volt számukra, a mindennapokban pedig Boráros Gábor párja, Dóra, illetve Jákli Mónika édesanyja is sok segítséget nyújt.

Boráros Gábor

Boráros Gábor (Fotó: Birton Szabolcs)

A lehető legjobban fogadta a helyzetet

„Az egész életemet kellett újraszervezni” – fogalmazott az édesapa, aki azt is elárulta, korábban nehéz volt kiegyensúlyozott kapcsolatot ápolnia kislányával, amikor kevesebb időt töltöttek együtt. Most pedig igyekszik minél erősebbé tenni a kettőjük közti kapcsolatot.

Kislánya a lehetőségekhez képest a legjobban fogadta a helyzetet, ő maga pedig nyugodtabb a tragédiát követő első, heves reakciói után. „Már béke van. Megnyugodtan én is, mert a kérdéseimre megkaptam a választ” – árulta el. Hozzátette: most, hogy már több oldalról kapott válaszokat és visszajelzéseket, a találgatásoknak nincs helye.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top