Amikor kimondják a gyerekedről, hogy daganatos beteg, egyik pillanatról a másikra minden megváltozik. A mindennapok a kezelések köré szerveződnek, miközben lassan eltűnnek a gyerekkor magától értetődő részei: a közösség, a kortárs kapcsolatok, az egyszerű játék. Zsófi és családja történetében ebben a helyzetben kapott különös jelentőséget a Bátor Tábor – egy hely, ahol megtapasztalhatták, hogy nincsenek egyedül.
Zsófi hatéves volt, amikor két kemoterápiás kezelés között először járt a Bátor Táborban. Anyukája, Adrienn el sem hitte, hogy létezik egy tábor, ahova elengedheti a súlyos betegséggel küzdő kislányát. Zsófi korábban még soha nem volt táborban, ehhez képest az, hogy egyedül elmenjen egy hétre a szülei nélkül, ráadásul betegen – hatalmas lépés volt.
A táborban hirtelen egy olyan közegbe került, ahol végre nem a betegsége határozta meg, végre újra „csak gyerek” lehetett. Élményeken keresztül megtapasztalhatta mi mindenre képes és számos új barátot szerzett. Hazatérve mintha kicserélték volna: magabiztosabb lett, azóta könnyebben kapcsolódik másokhoz, és olyan helyzetekben is megállja a helyét, amelyek korábban ijesztőek lettek volna számára.

Egy súlyos betegség azonban az egész családod érinti, felborulnak a családi dinamikák. Sokáig minden döntés egyetlen célt szolgált: hogy Zsófi biztonságban legyen. Éppen ezért volt fontos, hogy később családként is visszatértek a táborba, és saját bőrükön tapasztalhatták meg azt, amiről Zsófi annyit mesélt. „Biztonságban éreztem a gyerekemet, abszolút el tudtam engedni magam, és még az altatást is intézték” – meséli Adrienn. „A mindennapokban ahhoz szoktunk hozzá, hogy mindent mi csinálunk, itt pedig egy mesevilágba léptünk be, ahol mindenki figyelemmel és szeretettel fordul felénk.”
Adrienn legerősebb megélése az volt szülőként, hogy végre sorstársközösségre találtak: „Amikor bekerülsz a kórházba, elszigetelődsz a külvilágtól, és ha beszélsz valakivel, nem tudja átérezni, miben vagy. De itt mintha lenne egy láthatatlan kötelék köztünk.”

A családi táborban kipróbálhatták azokat a dolgokat, amiket korábban kislányuk: „Olyanokat tudtunk meg magunkról és egymásról, amit más körülmények között nem lenne lehetőségünk, nagyot nőtt a szememben Zsófi bátorsága.” Az, hogy az élmények közössé váltak, a családon belül is újraépített valamit.
Adriennben a tábor után napokig egy erős, nehezen megmagyarázható érzés volt: szeretet, energia, valami, ami felemel, és még hetekig hat. És közben megfogalmazódott benne egy egyszerű, gyermeki gondolat is: milyen lenne, ha így lehetne élni. Ha a mindennapokban is ennyire természetes lenne a figyelem, a kedvesség, az, hogy nem a betegségen keresztül határozzák meg őket, hanem egyszerűen emberként.

„A Bátor Tábor könnyedséget adott, szeretetbombát, játékosságot. Megerősített abban, hogy ez egy jó irány, amit tovább tudunk vinni a mindennapokba. És a legfontosabb, hogy megtapasztaltuk: nem vagyunk egyedül” – meséli zárásképp Adrienn.
A daganatos és más súlyos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Már évente több mint 5000 beteg gyereknek és családtagnak nyújtanak sorsfordító élményeket. Rád is szükség van, hogy folytathassák munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket! Bővebben itt olvashatsz az 1%-os felajánlás módjáról.