nlc.hu
Család

Kizuhant egy diák egy székesfehérvári kollégium 5. emeletéről

Az oktatási és gyermekügyi miniszter jelentette be a tragikus hírt.
mentő

Tragikus esemény történt vasárnapról hétfőre virradó éjszaka: nem sokkal éjfél után a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja kizuhant a kollégiumi épület ötödik emeletéről. A gyermek szerencsére életben van, a mentők stabilizálták az állapotát, jelenleg kórházban ápolják – közölte a gyermek- és oktatásügyi miniszter az MTI-vel.

Lannert Judit elmondta, a tankerület azonnal intézkedett, és folyamatosan kapcsolatban van a kollégium vezetőivel. A diákok azonnali pszichológusi támogatást kapnak.

Lannert szerint a rendszerben van a hiba

A tárcavezető megjegyezte, az elmúlt években számos hasonló tragikus esemény történt, ami egyértelműen jelzi: sok helyen a gyermekek és a diákok a legsúlyosabb mentális terheikkel is magukra maradnak. Az eset a miniszter szerint megerősíti azt, amiről az elmúlt hetekben többször is beszélt: a gyermekek és fiatalok mentális állapota iránti érzékenység a korábbi oktatáspolitika számára nem volt kellően fontos terület.

„A korábbi években a minisztérium sokszor még az ilyen esetekre sem reagált, ami világos jelzése annak, hogyan gondolkodott a gyermekekről a belügy alá rendelt oktatásirányítás. Ez az eset is arra erősít rá, hogy többet és jobban kell foglalkoznunk a gyermekekkel” – hangsúlyozta Lannert Judit, hozzátéve: arra kérte a tankerületet, hogy folyamatosan tájékoztassák a gyermek állapotáról és a vizsgálat folyamatáról.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Ez is érdekelhet:

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top