Család
Szponzorált tartalom

Az apák napja eredetének története – ti megünneplitek?

Szüleink hatása az életünkre kétségtelen, de miért csupán az édesanyákat ünnepeljük? Az apák, nagypapák is ugyanúgy nélkülözhetetlen szereplői az életünknek, sorsunk formálói.

Azt már óvodás korunkban megtanultuk, hogy május első vasárnapja édesanyánk ünnepe, de június harmadik vasárnapjáról, az apák napjáról nem sokat hallottunk. Pedig ha apa nélkül növünk fel, az ugyanúgy befolyásolja az életünket, mintha édesanya nélkül vagyunk kénytelenek nevelkedni.

Az apák napja eredete

Az apák napja eredetéről a legismertebb történet Sonora Smart Doddhoz kapcsolódik, amely szerint a 20. század elején Sonora szorgalmazta az ünnep létrejöttét. Az amerikai lányt és testvéreit anya nélkül nevelte fel édesapjuk, a polgárháborús veterán, William Jackson Smart, mivel második felesége életét vesztette utolsó közös gyerekük születése közben.

Apja odaadása, kitartása, és példamutató élete arra inspirálta Sonorát, hogy az anyák napja mellett az apák is kapjanak egy napot, amikor őket ünneplik, amikor értük mondanak imát. A lány eredetileg június 5-ét, édesapja születésnapját szerette volna kinevezni apák napjának, azonban a hatóságok malmai lassabban őröltek. Végül kicsit később, június harmadik vasárnapjára jegyezték be az apák napját, azaz kezdeményezése sikerrel járt, így az első apák napját 1910. június 19-én ünnepelték.

Ezt követően minden évben megtartották az apák napi ünnepséget Spokane-ben, azonban el kellett teljen néhány évtized ahhoz, hogy szélesebb körben is ismertté váljon. Ehhez nagymértékben hozzájárult az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke, Woodrow Wilson is, aki részt vett az 1916-os spokane-i apák napján. De William Jennings Bryan, amerikai külügyminiszer is szorgalmazta az apák napja ünneplését, azonban az ünnep az évtizedek alatt sok ellenállásba ütközött. Mivel a szivarárusok és a férfiruha készítők meglátták az ünnepben rejlő pénzügyi lehetőségeket, sokáig ők szorgalmazták az apák napját. A közvélemény jó ideig nem vette komolyan az ünnepet, és a feminizmus sem segítette elő az elterjedését. Június harmadik vasárnapja azonban kiállta az idő próbáját, nem merült feledésbe, és végül Richard Nixon 1972-ben hivatalosan is elismerte az ünnepet.

Apák napja a világban

Egy másik, kevésbé ismert történet szerint az apák napjához valójában egy 1908-as bányaszerencsétlenség kapcsolható. Egy nyugat-virginiai kisvárosban 300 férfi vesztette életét egy bánya beomlása következtében, ami után az egyik bányász lánya, Grace Golden Clayton kezdeményezte a helyi lelkésznél a megemlékezést, amit apák napjának neveztek el.

De az apák napja nemcsak Amerikában ismert, hanem a világ más pontjain, a dátumok azonban eltérnek. Németországban például már a 18. században is ünnepelték az apák napját, ami a Mennybemenetel napjára, a Húsvét utáni 40. napra esik. Az Egyesült Királyságban 9 hónappal anyák napja előtt tartják az apák napját, az iszlám világban áprilisban, Thaiföldön pedig a mindenkori uralkodó születésnapja határozza meg az ünnep pontos dátumát. A katolikus vallásban is van hagyománya az apák napjának: az egyház március 19-én, Szent József napján tartja.

Itthon még mindig a kevésbé ismert ünnep közé tartozik az apák napja, azonban ahhoz kétség sem fér, hogy édesapánk ugyanolyan fontos szereplője az életünknek, mint az édesanyánk. Tölts el édesapáddal, nagypapáddal egy napot, ajándékozd meg őket, fejezd ki a hálád, és éreztesd velük, sokat számítanak neked. Menjetek sétálni, kirándulni, vidd el ebédelni őket, és ne felejtsd el megölelni őket – mindennap.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top