Család

Megmentette a 3 éves kislánya életét a hős apuka

Az északír házaspár, Chris és Ciara Boucher kislánya, Lucy négyhetes korában szívelégtelenségben szenvedett, vagyis nem kapott elég oxigént a szervezete, így feladták a veséi. A kislány, mivel kicsi volt a veseátültetéshez, két évig dialízisre szorult. Az apukája és egy 3D nyomtatott vese mentette meg az életét, meg természetesen egy nagyon felkészült orvoscsapat.

Tavaly novemberben kapott a 3 éves Lucy új vesét, az apukája adta oda az egyik sajátját. A probléma az volt, hogy az orvosok nem tudták, hogyan ültessenek be egy felnőtt vesét egy hároméves kislánynak. Úgy oldották meg a feladatot, hogy a kislány hasát és az apukája veséjét kinyomtatták egy 3D nyomtató segítségével, és modellezték a műtétet.

Megmentette a 3 éves kislánya életét a hős apuka

“Rengeteg hullámvölgyön vagyunk túl. Amikor kiderült, hogy baj van a kis szívével, azt mondták az orvosok, búcsúzzunk el tőle, mert nem biztos, hogy kibírja az utat a másik kórházig” – mondta a BBC-nek a kislány anyukája.

Megmentette a 3 éves kislánya életét a hős apuka

“Szerencsére csodálatos orvosok kezébe került a kislányunk, öt különböző kórházban dolgoztak azon, hogy ma velünk lehessen” – tette hozzá az édesanya. “Elképesztő volt látni, ahogy a 3D-s modellen kitalálták, hogyan fogják a műtétet megoldani. El sem tudtam képzelni, hogyan fogják Lucy hasába betenni a vesémet!” – mondta el az apuka.

A kislány a szülei szerint a tavaly novemberi átültetés óta ugyanolyan aktív és egészséges kisgyerek, mint a kortársai.

Forrás: BBC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése