Család

32 év korkülönbséggel házasodtak, 18 év után is boldogok

Rácáfolt kritikusaira a kínai házaspár.

A kínai Li Yuchen mindösssze 8 éves volt, amikor először megpillantotta a nála 32 évvel idősebb, helyi színésznőt, Ma Yuquint, aki egy előadásra érkezett az általános iskolájába. A fiúcska rögtön beleszeretett a színésznőbe, és ő maradt számára az ideális nő azóta is.

A fiúnak 20 éves kora körül több lányt is bemutattak, ám neki senki nem volt elég jó, mivel a közelébe sem érhetett Mának.

32 év korkülönbséggel házasodtak, 18 év után is boldogok

Li amikor csak tehette, megnézte Ma előadásait, majd utána gyakran elmentek vacsorázni és hosszasan beszélgettek. A fiú 27 éves volt, amikor maga is színpadra állt a színésznővel egy közös produkcióban. Az első évad után pedig megkérte az akkor 59 éves, elvált, kétgyermekes Ma kezét.

A szülei elszörnyedtek fiuk választásán, az apja nyilvánosan kitagadta. Ma fiai sem voltak elragadtatva édesanyjuk új párjától, a szomszédok pedig kinevették őket.

A pár mindezek ellenére is összekötötte az életét. Mindez 18 évvel ezelőtt történt. A 44 éves Li és a 76 éves Ma a mai napig is boldogok együtt.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top