Család

Hogyan lehet elmondani a gyereknek kíméletesen, hogy elváltok?

Segítünk, hogyan mondd el a gyereknek, ha válásra kerül a sor.

A válás nem feltétlenül a világ vége a felnőtteknek, sőt, meg is könnyebbülnek sokan tőle, de egy gyereknek mindenképpen nehéz elfogadni azt, hogy a két szülő már nem szereti egymást, és könnyen arra a következtetésre juthat, hogy az ő hibája a válás. Hogyan lehet jól közölni egy ilyen hírt a gyerekkel?

Anett nemrég vált el, egy három- és egy hatéves gyerekkel költözött el az apjuktól. Mielőtt közölte volna a gyerekekkel a hírt, alaposan felkészült a beszélgetésre: „Elolvastam minden létező cikket, de ami végül nagyban a segítségemre volt, az dr. Csernus Imre egyik könyve, amiben azt írja, hogy természetesen és őszintén kell a gyerekekkel beszélni a válásról, az ő szintjükön. Úgy fogalmaztam meg a gyerekeimnek, hogy

Apa és anya már nem úgy szeretik egymást, mint a királylány és a királyfi, ezért el kell engednünk egymást.

De a lényeg nem is azon van, hogy a nagy bejelentést hogyan tesszük, hanem hogy utána hogyan kommunikálunk velük a válásról, mert rengeteg kérdésük van onnantól kezdve, amire napról napra válaszolni kell. Lehetőleg úgy, hogy ne feketítsük be az exférjet. Na, ez az igazán nehéz ebben a helyzetben.”

Mit javasol a szakértő?

Ann Gold Buscho pszichológus a The Parent’s Guide to Birdnesting című könyvében nagyon pontos és konkrét tanácsokat ad a szülőknek, hogy milyen módon lehet elkerülni, hogy a gyerek saját magát hibáztassa a válásért. Ez azzal kezdődik, hogyan jelentjük be neki azt, hogy szakítottak a szülei.

„Sok elvált szülővel konzultáltam már a pályám során, szinte mindenkiben az volt a közös, hogy féltek a válásról beszélni a gyerekeiknek.

A legfontosabb az, hogy tőled hallják először a gyerekek a válást, mielőtt más elkotyogja nekik a családból.

Így tudod kontrollálni a hangsúlyokat és az érzelmeket. Ha már elmondtad a barátaidnak, családtagjaidnak, hogy elváltok, akkor mindenképp figyelmeztesd őket, hogy a gyerekek még nem tudják, és ne mondjanak egyelőre nekik semmit.”

Mit lehet mondani a gyereknek, ha válásra kerül a sor?

A válást nem könnyű elmondani a gyereknek (Kép: Pixabay)

A pszichológus pontokba szedte, hogyan érdemes a nagy beszélgetést megejteni a gyerekkel a válásról.

1. Először szülők kettesben beszéljétek meg, mikor ültök le a gyerekekkel és mit fogtok mondani neki. Mindenképp kerüljétek egymás hibáztatását ebben a beszélgetésben. Egyetlen kivételt fogalmaz meg a szakember: ha bántalmazás áldozata vagy, mert ebben az esetben nem kell semmit egyeztetni a másik szülővel, csak minél hamarabb eltávolítani magatokat a közeléből.

2. Csak akkor mondjatok bármit a gyerekeknek, ha teljesen biztosak vagytok benne, hogy el fogtok válni vagy szétköltöztök.

3. A kisebb gyerekekkel a szétköltözés előtt pár nappal kell időzíteni a beszélgetést, a nagyobbakkal már pár héttel előtte érdemes beszélni a válásról.

4. Mindenki legyen ott a beszélgetésen, aki a szűk családi körbe tartozik, egyszerre mondjátok el a testvéreknek.

5. Nem mindegy az időzítés: ne lefekvés előtt vagy iskolába menet, nyaralás közben mondjátok el a gyerekeknek a válást. Találjatok egy olyan időpontot – például hétvégén reggel -, amikor van időtök válaszolni a felmerülő kérdésekre, illetve együtt tudjátok tölteni a következő pár órát, mint egy család. Ez segít a gyerekeket megnyugtatni, hogy mindkét szülő továbbra mellettük áll és számíthatnak rájuk.

6. Csak annyit mondjatok el, ami az életkoruknak megfelelő. A gyerekeknek nem kell tudniuk arról, hogy az apjuk megcsalta az anyjukat, vagy anya eljátszotta a család pénzét a kaszinóban. Egyáltalán nem kell tudniuk minden részletet a házasságotokról.

7. Térjetek ki arra is, hogy mi fog megváltozni a gyerekek életében, és mi marad ugyanaz. Mondjátok el nekik a pontos lépéseket, hogy tudják, mi következik, és ne maradjanak bizonytalanságban. Ha már eldöntöttétek, hogyan lesz a kapcsolattartás, ennek részleteibe is avassátok be őket.

8. Minden érzelem rendben van. Az egyik gyerek sírással reagál, a másik mérges lesz, a harmadik pedig vállat von, és vissza akar térni a rajzfilmjéhez. Adni kell nekik időt, hogy feldolgozzák az új információt.

9. Válaszolj a kérdéseikre. A legtöbb gyerek azon aggódik a válás bejelentésekor, hogy miben változik meg majd ettől az élete. Van olyan gyerek is, aki a plüssállatait félti, mert azt hiszi, azokat is költöztetni kell. Az is lehet, hogy nem kérdez semmit a gyerek, mert nem tudja, mit kérdezzen. Ha pedig olyan kérdés hangzik el, amire nem tudjátok a választ, akkor őszintén mondjátok el neki, hogy még nem beszéltétek meg ezeket a részleteket.

10. Térj vissza a gyerekekhez később. Kérdezd meg, hogy érzik magukat és vannak-e kérdéseik. Mondd el nekik, hogy elérhető vagy számukra, és mindig fordulhatnak hozzád.

Tanácsok válófélben lévő szülőknek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top