Gyerek kezébe pénzt?

Anya, szeretnék egy olyan emlékkönyvet, mint a Zitáé a napköziben! Apa, suli után a Marciék mindig fagyiznak, de nekem nincs miből! Anya, vegyünk egy kiegészítő csomagot a lovas/autós kártyámhoz! Anya, hol a pénztárcád? A Panniék hetente kapnak pénzt, szerintem már én is elég nagy vagyok hozzá. Zsebpénzt szeretnék!

Szóval a gyerek egy ideig próbálkozik, aztán ki is kimondja, amit akar. Az ő kérése egyszerű. A szülő gondja annál nagyobb. Adjon vagy se? Mennyit? Mikor? És egyáltalán, hogy kezelje a gyereket mint önálló pénzügyi személyiséget?

Háromféle stratégia

Elutasíthatjuk a kérést.
De érdemes végiggondolni: miért is tennénk? Hiszen ekkor úgy érezheti, nem bízunk benne, kisebb, mint gondolta, lemarad a kortársai mögött. Egyszerű, bár számára fájdalmas megoldás. Csak görgetjük magunk előtt az ügyet, és az idővel ismét felmerül. Ha valóban nem tartjuk még érettnek, talán okos kompromisszum, ha kap hetente egy-két százast. Ezzel egy alsós is tud
gazdálkodni.

Mozgóbéres rendszert vezetünk be.
Megállapodhatunk vele, hogy az összeg függ attól, hogyan sikerült az a hete, hónapja, kicsit úgy, mint a felnőttek világában szokás, hiszen mi is megdolgozunk a pénzért.
Ekkor rendszeres számvetést kell vele végeznünk, amiben értékeljük az adott időszakot.

Kaphat fix összeget, ami minden körülmények között jár.
Ez jó megoldás, ha nem szeretnénk, hogy pénzben mérje a teljesítményét. Ám akkor ehhez mi is tartsuk magunkat, ne büntessük zsebpénzmegvonással minden elhullajtott zokniért, „elfelejtett” házi feladatért. Előfordulhat ugyanis, hogy a végén még ő fog tartozni a családi kasszának…

Hitelesen és helyesen

Vincze Anikó pszichológus szerint nincs egyetlen királyi út a zsebpénzkérdésben – mint ahogy a nevelés, sőt az élet más területein sem.
– Szakmai szempontok alapján nem hiszem, hogy pontosan meg lehet határozni, melyik életkorban mekkora összeg helyes. Inkább szemléletről van, szó, viszonyulásról, ami véleményem szerint nem a kapott összeg függvénye: a modell a fontos, amit a gyerek lát a szüleitől, ahogy ők élnek, amire ők költenek, egyszóval amilyen az ő viszonyuk a pénzhez, az élethez. Hogy a családban mit jelent a pénz: az élet célja vagy egy eszköz az életben, az élethez. Nálunk mi, szülők szabtuk meg a zsebpénz összegét. Szándékosan nem mentünk bele a pénzzel való versengésbe, látta, hogy megdolgozunk azért, ami van! Tehát a modell megvolt, így hitelesen tudtuk képviselni a szemléletünket. A nagyfiam először morgolódott, hogy egyes osztálytársai sokkal többet kapnak, de megbeszéltük, hogy mi ennyit tudunk erre a célra áldozni. Megkérdeztük, hogy hiányt szenved-e bármiben is. Válasza: nem. Ma már tizennyolc éves, majdnem felnőtt. Megbecsüli a pénzt, gyűjtögeti és dolgozik, szórólapot hord ki magánkiadásai fedezésére.

Tanulópénz

A pénzzel bánás tudománya ugyanúgy nem születik velünk, mint a járás, az írás, az olvasás. Ezt is tanulni kell, ám tanulás közben hibázhatunk is. Ezért legyünk türelmesek és segítőkészek az ifjú gazdálkodókkal. Ha úgy indulunk a zsebpénz világába is, hogy valószínűleg elrontja eleinte, de ebből fogja megtanulni majd a helyes utat, akkor sok feszült pillanattól óvhatjuk meg magunkat.

Ahhoz, hogy legyen kapaszkodója, tartsunk be néhány alapszabályt:

• Ha megígértük, adjuk is oda! Így tud gazdálkodni, így tudja, mire számíthat, mennyit kell eltennie, mennyit költhet. És így marad meg a belénk vetett bizalma.
• Ha valamiért nem jut, vagy kevesebb jut, beszéljük meg vele. Nem baj, ha belelát a család pénzügyeibe, de ne dramatizáljuk túl a helyzetet.
• Csak akkor bízzuk rá a „kötelező költségek” (ebéd, bérlet, edzéspénz, osztálypénz stb.) befizetését, ha erre megérett, például ellen tud állni a csábításnak, hogy az ebédpénzt ne csipszre költse a büfében, és nem ijed meg attól, hogy nagyobb pénzösszegeket kezeljen.
• Ha már az övé a pénz, ne szóljunk bele, mire költi. Persze veszélyes, káros dolgokat nem vásárolhat, de számunkra ronda színű harisnyanadrágot vagy rettenetes együttesek cédéit igen.

Játszva tanulunk: A pénzügyek tanítása kezdődhet játékos formában is. Sokan emlékszünk még gyerekkorunk Gazdálkodj okosan! játékára. A mai szemmel megmosolyogtató összegek és vagyontárgyak ugyan egy régi világot idéznek, de a frissített kiadásokkal vagy a Monopoly-változatokkal már a zsebpénz előtti korban ismertté válhatnak alapvető pénzügyi fogalmak egy esős vasárnap délután. A Cashflow for Kids pedig egyenesen közgazdasági zsenivé nevelheti a család összes tagját.

Mit gondolnak ők?

Érdemes az érintetteket is megkérdezni és az ő szemükkel nézni.
A zsebpénz ugyanis számukra nem csak egy-két bankó, amit adott esetben hamburgerré lehet alakítani. Sokszor egészen másról szól a dolog!

Frankl Barnabás (14)

– Jó, ha van fix havi zsebpénz.
Ennek összege jobb, ha a család anyagi helyzetétől függ, mint a tanulmányi eredménytől vagy segítségtől. Ehhez a havi fix összeghez hozzájöhet még az ünnepekre (szülinap, karácsony) a fantáziátlan rokonoktól kapott és nyári munkával szerzett pluszpénz. Az alapzsebpénzem
nem sok, de ez kiegészül, ha táborozni vagy kirándulni megyek.Zsebpénzzel megtanuljuk beosztani
a pénzünket egy hónapra, vagy tudunk félretenni, ha valami nagyobb dolgot szeretnénk vásárolni.

Nem helyes, ha a zsebpénz összege miatt a társaink közt előnyös vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülünk. Szerintem ebben a korban még jobb, ha a ruha, bérlet, telefon költségét a szülők fizetik, és nem a zsebpénzből kell kigazdálkodni. Egy kis megtakarítás mindig hasznos, ezt már többször tapasztaltam. Nálunk az a szokás, hogy a nyári munkával keresett pénz arányos részét beleadjuk a családi kasszába. Szerintem úgy helyes, ha a zsebpénz összege évente-félévente kicsit emelkedik, de nem havonta változik össze-vissza, hogy tudjunk tervezni.

Vilisics Magdolna (19)

– Helyes, ha van zsebpénz, és az összeg mindenképpen függjön a teljesítménytől, ez tanulásra ösztönöz. Tavaly, gimnazistaként erősebben éreztem még a pénz jelenlétét az iskolában. Igaz,
csak szűk körben, de megbeszéltük, ki mennyit kap, és mire költi. Abból, hogyan öltözködik, milyen lehetőségei vannak, nagyjából tudtuk mindenkiről, hogy áll, és ez bizonyos mértékig befolyásolta, hogy ki kivel barátkozik. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a szülők csak annyit szánjanak erre, amennyi a családi kasszából jut.

Ha a „jómódú” osztálytársak miatt többet adnak, az félmegoldás, és előbb-utóbb problémákat hozhat otthon és a gyerek életében is. Idén kezdtem az egyetemet, itt a hasonló értékrend, érdeklődési kör az összetartó erő, nem számít a szülők anyagi helyzete.
Tanulmányi eredménytől függően kaphatunk ösztöndíjat, és szabadabban vállalhatunk iskola mellett munkát. De a zsebpénz még fontos, nagyon sok a kiadás.

Fernengel Ági (16)

– A nagyszüleink nyitottak bankszámlát a testvéremnek és nekem. Erre kapjuk rendszeresen a zsebpénzünket. Nagyon tanulságos volt a kezdet. Az első hónapban az összes pénzemet kivettem, el is fogyott mind, de ez meg is tanított arra, hogy én vagyok felelős érte. Azóta ügyesebben gazdálkodom. Mindketten fix összeget kapunk, ami nem függ a jegyeimtől vagy a házimunkától. Ezt így látom helyesnek, a tanulás vagy az otthoni segítség ne pénzért történjen.

A bankszámlás, bankkártyás megoldásban nemcsak az a jó, hogy így könnyebben takarékoskodom – hiszen nincs nálam készpénz –, hanem az is, hogy tapasztalatot szerzek a banki ügyletekben. Minden hónapban értesítést kapok a számláról, a havi pénzmozgásról. Sem a nagyiék, sem anya nem szól bele, mire költök, ez a saját ügyem. Én többet kapok a tesómnál, mert többféle kiadásom van. Ha szerveződik egy külön program, magam állom a költségeit, de az alapvető dolgokat, mint például a ruházkodás, anyával intézzük.