Élsport: életveszély?

A hol az élsport kezdődik, ott az egészség nagyjából be is fejeződik – ezt a megrázó kijelentést tette
dr. Radnai Zoltán, a Szent István Kórház főigazgatója. Állításában lehet igazság. Kolonics György kenus, Fehér Miklós, Bánka Kristóf, Zavadszky Gábor és Zsiborás Gábor labdarúgók mind aktív sportolóként vesztették életüket. Vajon még ma is élnének, ha nem erejükön felül dolgoztatják izmaikat?

Marathónnál kezdődött

– Évezrede ismert tény, hogy a fokozott testi igénybevétel egy ponton túl káros az egészségre – tudtuk meg dr. Babai Lászlótól, az Oxygen Medica orvos igazgatójától. Gondoljunk csak a marathóni hírvivőre.
Olyan terhelést kapott, amilyet még csatában sem.

A végén hirtelen „szívhalálban”, de legalábbis végkimerülésben meghalt.
Az emberi szervezet akkor működik jól, ha az egyensúly minden téren minden pillanatban fennáll. Amikor az edzés során több energiát éget el a sportoló, mint amennyi rendelkezésére áll, komoly problémák állhatnak elő. Például szédülés, rosszullét, ami legtöbbször a vércukor-ingadozás miatt jön létre. Ez sportolóknál azért is veszélyes, mert a sok edzés és mozgás miatt nincs rajtuk zsír, így a szervezetük nem tud új energiához jutni.

Az intenzív terhelés hatására bekövetkezhet, hogy a hajszálerek kialakulása nem tudja követni a szív tömegének növekedési ütemét, így a korábbi érhálózat képtelen megfelelő mennyiségű oxigént biztosítani a megnövekedett szívizomzatnak.
Ennek következtében a még ép koszorúérrendszer esetén is kialakulhat szívizomelhalás, azaz szívinfarktus vagy életveszélyes ritmuszavar.
A túlzott megerőltetés miatt az ízületek, a keringési rendszer, a tüdő hamarabb használódik el, könnyebben sérül. Ez persze sportáganként különböző. Egy szabad levegős mélyvízi búvárkodás fiatalabb korban terheli a tüdőt, a vér gázszállító rendszerét, míg a torna az ízületeket veszi igénybe, az evezés a vállat, a tenisz a könyököt, a kosárlabda a csuklót.

Véghatáron túl

Ocskay Gábor jégkorongozó

A kérdés nem úgy hangzik, hogy élsport vagy nem élsport – hangsúlyozza az orvos szakértő –, hanem úgy, hogy túlterhelés vagy nem túlterhelés.

Ez ugyanis mindenkinél más, eltér emberenként, eltér sportáganként. Ez pedig a sportoló, a sportvezető és az orvos közös felelőssége.
Meg kell találni egyénenként azt a határt, ahol a túlterhelés elkezdődik, és megálljt parancsolni.
Kimondani, hogy: „Nem érdekel a pénz, nem érdekel az olimpiai első hely.
A terhelhetőségem elérkezett a véghatárhoz. Én tovább nem akarok menni.” Vagy ha mégis a pénz, a hírnév a fontosabb, akkor vállalni kell a felelősséget és elfogadni az esetleges tragédiák bekövetkeztét.

Nagyon tanulságos volt Ocskay Gábor egyik sporttársának nyilatkozata. „Ismert volt Gábor betegsége, terhelhetőségi korlátozottsága régebben is.
De mégis vállalta, mert számára a sport abbahagyása nagyobb lelki traumát okozott volna, mint felvállalni az esetleges tragédia kockázatát.”