Kis viszketés az orrban, véget nem érő tüsszögésbe torkollik

Kiülök a teraszra ezen a szép, napfényes reggelen, könnyű szellő fújdogál, minden üde és zöld, kortyolgatom a tejeskávémat, és éppen megállapítom, hogy minden csodálatos, erőt gyűjtök az előttem álló naphoz. Eszembe jutnak a sorban álló feladatok, köztük a nemszeretem nyűgök is. És akkor hirtelen megérzem a gyerekkorom óta ismerős kis viszketést az orromban, ami rövidesen véget érni nem akaró tüsszögésbe torkollik. Kezdődik. Támadnak a pollenek, ahogy mondani szokás… Nem halálos, nem kibírhatatlan, de utálom. Bojkottálom, igyekszem úgy tenni, mintha nem lenne.

Még allergiateszten sem voltam, és az immunterápiát sem fontolgatom, sőt, mióta rájöttem, hogy több kilót hízom tőle, gyógyszert sem szedek rá. Csak tüsszögök szorgalmasan, de a szemembe azért csöpögtetek egy kis gyulladáscsökkentőt, különben nem bírnék dolgozni. Én meg a szénanáthám együtt tudunk élni. Különösen amióta észrevettem, hogy szoros lelki kapcsolat fűz össze bennünket. Ha felhúzom magam, fokozódnak a tünetek. Amikor éppen csend, rend, nyugalom és tisztaság vesz körül, és nincs olyan érzésem, hogy rám szakad a világ a maga összes bajával, akkor hiába próbálkoznak a pollenek.

Mit tehetünk?

Böngészem a légúti allergiáról szóló könyveket és internetes oldalakat, hátha találok valami újat, ami megoldja a problémámat. Bízd a fűnyírást másra – tanácsolják többen, több helyen. Kerüld az allergéneket – mindenhol ezzel kezdik, s itt el is gondolkodom, vajon mennyi eséllyel indulok harcba, mondjuk, a parlagfűpollen ellen, amikor egyetlen növény akár hatvanezer új magot is képes szétszórni, és ezek a magok harminc éven keresztül is megtartják csírázóképességüket. Miközben a szél szárnyán száz kilométeres körzetben szóródnak. Mint a legrafináltabb alienek a sci-fi klasszikusaiban.

Azokban az években terjedt el Európában, amikor a spanyolnáthától rettegtek a dédszüleink. Milyen régen volt! Ma pedig már a gyomként megbélyegzett háromszázötven növény közül ez a leggyakoribb Magyarországon. Meglepő módon még széleskörű támogatásban is részesül ez a nem mindennapi ellenállóképességgel rendelkező élőlény.

Az úgynevezett talajrendezési munkálatokkal, amikor kiirtunk minden, az adott területen őshonos növényt, komoly szívességet teszünk a parlagfűnek, amelynek amúgy nem volna esélye az összeszokott őshonos növénytársulásba betörni. Így viszont a parlagon hagyott területen millió-számra nő és szaporodik. A kiirtott erdők, felszámolt legelők és cserjések helyén,
letarolt építési telkeken, útépítés miatt a természetbe hasított sebhelyeken mindenütt ezer és ezer esélyt kap. Van, aki gyomirtóval támogatja a parlagfű terjedését.

A parlagfű ugyanis számos gyomirtóval szemben ellenálló, nem úgy a többi versenytárs, amely kipusztul a vegyszerektől, és átadja élőhelyét erősebbik pályatársnak. Így válik a mezők virág- és fajgazdagsága egybefüggő parlagfűteleppé. A kaszálás segíthetne, ha időben kerülne rá sor, nem pedig akkor, amikor már rég elszórta pollenjeit.
Emlékszem a túlsó szomszédunkra, aki tíz éve vásárolta meg a telkét. Első dolga volt, hogy kiirtotta a bokrokat és a gyümölcsfákat, azóta sem építkezik, de a környéken az a kis, gondosan körülkerített rész valódi parlagfű-rezervátum. Így kell ezt csinálni. Az utcánkban azóta többeknél is kialakult már a parlagfű-allergia, méghozzá meglehetősen súlyos formában. Igaz, bírságolják, aki nem kaszál, nem gyomlál, de ahogy elnézem, évről évre jelentősen csökken a kiszabott bírságok nettó értéke. Nálunk nem működik az, ami tőlünk nyugatabbra általában igen, pedig még tárcaközi bizottságot is létrehoztak a probléma megoldására.

Mit mond a pollennaptár?

Persze nem csak parlagfű van a világon. A pollennaptárból kiderül, hogy igen sokféle növény pollenjétől kellene mentesíteni magunkat a gyógyulás érdekében. Ne autózz letekert ablakkal, ne nyisd ki a lakásod ablakát, építs be légkondicionálást, moss hajat naponta, ne menj ki száraz, meleg, szeles időben, ne szárítsd kint a ruháidat – és még hosszan sorolhatnánk a további tanácsokat, de valahogy nekem mindegyik életidegennek tűnik. Bár az ésszerű gondolat, hogy legalább a saját kertünkben mellőzhetnénk az úgynevezett magas allergenitású fajokat. Az jó, ha szép, egybefüggő fűtakaró van, feltéve, ha rendszeresen nyírjuk, és nem hagyjuk, hogy szétszórják magvaikat. A fűzfát, a platánt, a nyírt, a mogyorót, az égert kerülni érdemes, mert erős allergének, míg a gesztenye, a szil, a sás, a bükk és a fenyőfélék rendszerint nem okoznak szénanáthás tüneteket. Megéri tehát előre tájékozódni, mi kerüljön az ablakunk alá.

Menj nyaralni!

Vagy akár költözz el, tanácsolják mások, és igazuk van. A parlagfű például 400 méteres tengerszint feletti magasságon már nem él meg, és nem kedveli a tengerparti, barlangi klímát sem. Annak, aki világot akar járni, érdemes szabadságát az allergiaszezon kellős közepére időzíteni, és minél pollenmentesebb helyre utaznia. Már az is sokat enyhíthet a tüneteken.

Gyógyítható vagy sem?

A betegeket a diagnózis közlése után leginkább ez érdekli. Fontos tudniuk, hogy a gyógyászat jelenlegi általános kezelési módszere csak a tüneteket csillapítja, és ez valódi gyógyulást nem hoz. Alapvetően háromféle gyógyszertípust írnak fel a betegeknek.
Az antihisztaminok gátolják az allergiás tünetekért felelős hisztamin kapcsolódását az úgynevezett H1 receptorokhoz, s így lényegében megakadályozzák a kellemetlen tünetek kialakulását. Szedésüket az allergiaszezon kezdete előtt egy-két héttel érdemes kezdeni. Az új generációs szereknek már nincs álmosító hatásuk.
A nyálkahártya-duzzanatot csökkentő szerek a kellemetlen felső légúti tüneteket orvosolják, van köztük olyan is, amelybe a harmadik gyógyszercsoportot, a gyulladáscsökkentőket is beletették. Ez utóbbiak szteroidvegyületek, amelyek helyben fejtik ki hatásukat, csökkentik a nyálkahártyák reakciókészségét, de nincsenek veszélyes mellékhatásaik, hiszen a keringésbe csupán elhanyagolható mértékben kerülnek bele. Létezik belőlük szemcsepp, orrspray, belélegezhető készítmény.

A szervezet saját erejével

Terhesség és szoptatás alatt például többnyire szünetelnek a légúti allergiás tünetek, mert ilyenkor a fejlődő magzat érdekében szervezetünk elnyomja az immunválaszt – ez a szigorúan vett élettani magyarázat. De gondolkodhatunk úgy is, hogy sok nő az „egész-ség”, a kiteljesedés állapotaként éli meg terhességét, a babával való szimbiózist, ezért támadnak olyankor hiába a pollenek. Aztán az életkor előrehaladtával csökkenhet vagy meg is szűnhet a pollenallergia, ám sajnos az esetek egy részében allergiás asztma alakul ki helyette. Annak, aki nem szeretne gyógyszereket szedni a szénanáthájára, hanem egész személyiségében, élethelyzetében, a világhoz való egyéni viszonyában keresi a betegség okát, érdemes olyan orvoshoz, természetgyógyászhoz vagy lélekgyógyászhoz fordulnia, aki hajlandó arra, hogy részletesen megbeszélje páciensével az előzményeket.

A klasszikus homeopátiát művelő orvos például, aki betegének úgynevezett alkati szert keres, éppen erre vállalkozik. A hosszú beszélgetés tisztázza, miért éppen ez a betegségünk, mikor és miért kezdődött, hogyan éreztük magunkat a bőrünkben akkor, milyen körülmények hatására rosszabbodnak vagy javulnak a tünetek.
Az allergia, különösen a szénanátha üzenete ez: elegem van a sok erőszakos külső hatásból. Szabadulni akarok a behatolóktól, óvni szeretném személyiségem határait. Attól függően, hogy ez mennyire sikerül, súlyosbodhatnak vagy javulhatnak a tünetek.
Ha ezen a csapásirányon indulunk el, talán pszichoterápia is segíthet abban, hogy rendezzük a határvitákat a külvilággal: a partnerrel, a családdal vagy a főnökkel. Biztosan sokan meglepődnek az állításon, de akár egy halódó, kiegyensúlyozatlan kapcsolatból való kilépés is jelentős javulást vagy akár gyógyulást is hozhat a szénanáthásnak (de ugyanez vonatkozik a vég nélkül vakaródzó ekcémásra vagy az asztmásra is). Mivel testünk és agyunk között igen szoros az összmunka, az autogén tréning és a jóga is segíthet abban, hogy megtanuljuk uralni, iránytani testi tüneteinket.

A szénanátha véglegesen is gyógyítható immunterápia segítségével. Ennek lényege, hogy az allergént egyre növekvő (de még így is igen alacsony) koncentrációban juttatják a páciens szervezetébe injekció vagy szájon át szedhető készítmény formájában. Az akár két-három évig is eltartó kezelés eredményeként szervezetünk szép lassan hozzászokik az allergénhez, és elmarad a túlérzékenységi reakció.