Gyógyulj állatokkal! – A legjobb négylábú terapeuták

Eláraszt a munka, állandóan lefagy a számítógép, hazafelé zivatar, közlekedési dugó, és még ebédelni sem volt időm. Pocsék nap, legszívesebben kiiratkoznék a világból. Nyitom az ajtót, ismerős kocogás, pöfögés, csóválás, és hozzá egy meleg barna szempár fogad. Egyértelműen azt mondja: szükségem van rád, szeretlek. Az ölembe fúrja a fejét, ahogy mindennap, hogy hozzáférjek a füle tövéhez, mert ugye ott kell vakargatni. Leguggolok hozzá, már nem bosszant semmi, sőt nevetnem kell, ahogy felugrik a térdemre és a fülembe szuszog.
Ahogy gyömöszölöm, azokra az emberekre gondolok, akiket nem pusztán a rosszkedvtől, hanem a végtelen magánytól, a depressziótól, a szívinfarktustól ment meg egy-egy ilyen hűséges szempár, bársonyos tappancs, szuszogó nedves orrocska.

Kihúz a krízisből

– A lelki válságnak mindig van fizikai hatása: változik a légzés, a pulzusszám, a vérnyomás – magyarázza Gaál Györgyi, a Mancsos Segítőtársaink Alapítvány munkatársa. – Egy állat érintésének, de sokszor puszta jelenlétének hatására is emelkedik a szervezet endorfinszintje, vagyis aktiválódik saját nyugtatórendszerünk. Ezzel együtt csökken a pulzusszám, elmélyül a légzés. Ha pedig normalizálódnak a testi működések, a lelkiállapot is javul. Ennek a hatásnak a legnagyobb publikált eredménye a 2001. szeptember 11-i események kapcsán látott napvilágot. Akkor számtalan képzett segítőkutyát vittek ki a pánikba esett emberek és kritikus állapotba került tűzoltók, mentők közé. A sokk oldódott, az érzelmek felszabadultak, az emberek tudtak sírni, elkezdtek gyászolni, és képessé váltak arra, hogy folytassák a mentést, hogy továbblépjenek. Hihetetlen erők rejlenek ebben!

A mi alapítványunk különböző munkákra készít föl különböző állatokat. Már az alomból szigorú feltételek alapján választjuk ki a kicsiket, és kezdettől képezzük őket. Most főleg kutyákkal dolgozunk, de a terápiás nyuszi és macska is tanul már. Gyerekekkel, sérültekkel, idősekkel, pszichiátriai betegekkel foglalkozunk, de képzünk rohamjelző kutyát is. Együttműködésre kért fel minket az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyerekekért is. Nemsokára a daganatos gyerekeket kezelő intézmények várótermében fogunk megjelenni Foxszal, aki segít oldani a várakozás és az aggodalom feszültségét. Foxra még „továbbképzés” vár, bár már eddig is nagyon jól dolgozott gyerekekkel. Most meg kell tanulnia, hogy nagyon hosszú ideig tűrje az ölelést, hogy ő maga kérje, hogy foglalkozzanak vele – például bökdösse meg az emberek kezét. Hogy ő vegye fel a kapcsolatot azokkal, akik lelkiállapotuk miatt képtelenek kapcsolatot teremteni.

De nemcsak a képzett terápiás állatoknak lehet gyógyító hatásuk. A családban nevelt házi kedvenc is sokat segít, sőt gyógyíthat. Ehhez azonban jól kell választanunk, és előre át kell gondolnunk, mennyi időt tudunk szánni a nevelésére, gondozására. A megfelelően ellátott, szeretgetett állat a sokszorosát adja vissza annak, amit ráfordítottunk.

Szeretetlekötők

Hafner Kingával a munkahelyén találkozunk. „Véletlenül” éppen egy kölyökcicát melenget a kezei között, akit a kollegái találtak az utcán.

– Nem, őt nem viszem haza, már találtunk neki gazdát! – nevet Kinga. – Nálunk most ideális a család létszáma: én és a két macska. Mázli négyéves, őt azért vettem, mert az exem egyéves külföldi munkát vállalt. Tudtam, hogy kell valaki mellém. Be is vált, nem csaltam meg. Aztán tavaly jött hozzánk Samu, akinek nehéz gyerekkora volt, és nálunk talált stabil családot. Meg is látszik a viselkedésén! Nagyon hálás, mindenhová elkísér, még a vécére sem mehetek egyedül.

Így, harmincévesen már kell az embernek, hogy gondoskodjon valakiről, hogy szeressen valakit, és hogy hazavárja valaki. Nekem ezt nyújtják a macskák. Amikor szerelmi válságba kerültem, a cicák valódi lelki kríziselhárítást végeztek! Teljesen üresnek éreztem magam, olyan állapotban voltam, amikor már sírni sem tud az ember. Ahogy hazaértem, mind a két macska elém szaladt – pedig ilyet sose szoktak, mindig úgy kell őket összetrombitálni –, dörgölőztek, az ölembe ültek, doromboltak. Elkezdtem őket simogatni, és végre fölszakadt a gát, jól kibőgtem magam. Tényleg üres lenne a ház nélkülük. Viszont az is fontos, hogy önállóak, nem vagyok nekik kiszolgáltatva.

Nincs halálfélelmem!

Folyamatos kutyaugatás kíséretében lépünk be a kapun. Molnár Bettina bontakozik ki a kutyák gyűrűjéből. Itt, az állatok mellett nyugodt, mert kevésbé súlyos a helyzet, ha rátör a roham.

– Néhány éve éltem át először a pánikbetegség tüneteit. El kellett járnom egy tanfolyamra a faluból, amikor utazás közben egyszerre felment a pulzusom, alig kaptam levegőt, zsibbadni kezdtem és úgy érzetem, mindjárt meghalok. Egyre sűrűbben éltem át ezt a szörnyűséget, nem mertem busszal utazni, aztán autóba sem szálltam, végül már a saját kertünk kapuján kívül is rettegtem. Rab lettem. Egy kineziológus lendített ki a mélypontról, de az igazi megnyugvást a kutyák adták.

Amikor a közelünkbe költöztek Györgyiék, összebarátkoztunk. Szinte azonnal kiválasztott magának Ice, a kölyökretrieverük és Fox, a shetlandi juhász. Nagyon sokat vagyok velük, érzem, ha indul a roham, csak át kell ölelni valamelyiküket, hamar helyreáll a pulzusom, felveszem a kutya légzésének a ritmusát, és nincs halálfélelmem, tudom, hogy mindjárt vége. Ezek a nagy, puha, nyugodt kutyák azt sugározzák: türelem, menni fog. Én sose voltam türelmes, de ők megtanítottak erre. A saját kutyám egy pici si-cu, ő másképp segít. Vidámságával, mozgékonyságával tartotta bennem a lelket, amikor mélyponton voltam. Vettünk egy kölyök német juhászt is. Ő is nagy, puha lesz.
És már van egy macskakölyök is, akit terápiás macskának választottunk ki.
A sok élmény, amit velük átéltem, olyan nagy hatással van rám, hogy én magam is terápiás állatokkal szeretnék foglalkozni.

Puha és eleven

Körmöcskék vidám kocogása fogad a zuglói lakásban. Furfangos Frigyes (Frici), a kosorrú törpenyúl nyüzsög a parkettán, ő Vajda Evelin társa a különben magányos munkában.

– Itthon dolgozom, a napjaim túlnyomó részét egyedül tölteném, ha Frici nem lenne szinte folyamatosan a sarkamban. Én alapvetően közösségi ember vagyok, nem is tudom, hogy bírnám ki magányosan naphosszat. Amikor megvettük, azt hittük, hogy „csak” egy aranyos kis állat, de hamar kiderült, hogy igenis tud szeretetet adni, és elvárja, hogy dédelgessük. Ha sokáig nem foglalkozom vele, idejön, bökdös, amíg el nem kezdem vakargatni. Ahogy megérzi a kezemet, elterül, élvezi a gyömöszölést.

Fricit valójában az akkor hatodikos Dorinának vették három éve, Evi nem is gondolta volna, hogy neki magának milyen fontos lesz a nyuszi jelenléte. De Dorina is nagyon sokat kap Fricitől.
– Dorina cseréli az almot, eteti, fürdeti, rendszeresen viszi állatorvoshoz fogat csiszoltatni, körmöt vágatni – meséli Evi. – Érzi a felelősséget, nem kell figyelmeztetnünk, hogy ez az ő dolga. Ha elmegy itthonról, mindig aggódik érte. Megtanulta, hogy ő a felelős egy életért, és ez nagyon fontos tapasztalat lesz számára, ha megnő.

Lendületet kaptam!

Major Enikőre a lovarda külső, füves területén találtam rá. A szép szőke kamaszlány sötétpej lovát, Nimfát legeltette. Már túl voltak az aznapi edzésen. Két éve hetente háromszor jár lovagolni, a vasárnapjait is itt tölti.

Enikő Waldorf-gimnazista, a kilencedik osztály év végi mezőgazdasági gyakorlatának két hetét is ebben a lovardában töltötte. Mindennap boldogan jött, pedig kemény fizikai munka várta a törékeny lányt: trágyázás, gazolás és
a lovak körüli feladatok. Általános iskolai évei alatt lassabban haladt a tanulásban, mint társai, diszlexiával küzd. Ebből egyenesen következett, hogy nehezen szánta rá magát, hogy könyvet vegyen a kezébe, de a szöveges feladatokkal is meggyűlt a baja. Nagy áttörést jelentett a 8. osztályos éves munkájának megírása, előadása, amit a lovakról és a lovas versenyzésről készített. Egész évben
a szakirodalmat böngészte, cikkeket olvasott: a lovakért legyőzte önmagát.

– A lovaglás adja a hajtóerőt a tanulásban, segít az összpontosításban.
Élvezem, hogy sokat vagyok a szabadban, lovaglás közben pedig teljesen átalakulok, megnyugszom. Az egy másik állapot. Díjlovaglásban már komoly eredményeim vannak, végre átélhetem, hogy valamiben nagyon jó vagyok!
Mára a tizenhat éves lánynak örömet jelent az olvasás, a tanulásban felzárkózott, saját eddigi eredményeihez képest fantasztikusan halad. Tervei között szerepel az angol középfokú nyelvvizsga, ami egy diszlexiástól hatalmas teljesítmény. Ha sikerül, saját lovat kap majd szüleitől, ami komoly kiadás a család számára, ezért Enikő is hozzájárul majd a tartásához. Addig is keményen tanul, edz, lovakat rajzol, és tervezi, hogy egyszer saját lovardája lesz.